Útnak indult a MYLA-projekt
Fiatalok, akik változást hoznak – elindult a Minority+ Youth Leaders Academy (MYLA),amely lehetőséget kínál a nemzeti kisebbségek fiataljainak arra, hogy tudatos állampolgárokká váljanak, és erőteljesebb hangot kapjanak Európában.
A Tempus Közalapítvány támogatásával útjára indult a Minority+ Youth Leaders Academy.
A projektet egy négy tagú konzorcium valósítja meg, amelynek tagjai a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) koordinátori szerepben, a Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség
(Magyarország), a Marthos Polgári Társulás (Felvidék) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet – MIÉRT (Erdély). A program célja, hogy elősegítse a nemzeti kisebbségekhez tartozó fiatalok aktív állampolgári szerepvállalását és támogassa őket egy tudatos, erős közösség felépítésében.
A projektben számos neves európai és Kárpát-medencei szakmai partner is közreműködik. A MYLA-projekt illeszkedik az Európai Unió azon célkitűzéseihez, amelyek a fiatalok számára szélesebb körű képzési lehetőségeket teremtenek, miközben hangsúlyt fektet a nemzeti kisebbségek érdekérvényesítési képességeinek fejlesztésére.
Szilágyi Dóra, a MIÉRT elnöke szerint: „Ez egy kivételes lehetőség, és egyben a legnagyobb, legösszetettebb kisebbségi és ifjúsági projekt, amelyben a szervezet valaha részt vett.”
A projekt fő tevékenységei:
● Kutatás: Hét országban vizsgáljuk a nemzeti kisebbségekhez tartozó fiatalok jogi és társadalmi helyzetét. Az eredmények alapján egy tanulmány készül, amely konkrét ajánlásokat fogalmaz meg három ország döntéshozói számára.
● Képzésfejlesztés: Négy képzési anyagot dolgozunk ki és tesztelünk. Ezek olyan témákat érintenek, mint a kisebbségek politikai jogai, intézményei, kulturális öröksége és finanszírozási rendszerei. A képzéseket Felvidéken, Erdélyben, Magyarországon és Brüsszelben tartjuk meg.
● Rendezvényszervezés: Széleskörű programok keretében hívjuk fel a figyelmet a kisebbségi fiatalok problémáira, mint például a #MinorityTalks panelbeszélgetések, a #MinorityActivists ifjúsági nagykövetek által szervezett események és a #MinorityConferences találkozók.
Várható eredmények:
● Tanulmány és ajánláscsomag a nemzeti kisebbségek helyzetéről,
● Négy átfogó képzési anyag kidolgozása,
● A Minority+ Youth Leaders Academy megalapítása,
● Párbeszéd erősítése a többségi és kisebbségi társadalmak között a projekt eseményein keresztül.
A MYLA-projekt hosszú távú célja, hogy támogassa a nemzeti kisebbségek fiataljainak politikai és társadalmi szerepvállalását, valamint hozzájáruljon az európai kisebbségi közösségek megerősítéséhez.