Újévi elhatározások a mérlegen
Miért nem elég egy döntés a változáshoz?
Gyakori jelenség, hogy újévkor döntéseket hozunk, mert az élet különböző területén változást szeretnénk. Nincs ez másként lelki vonatkozásban sem: meg szeretnénk újulni. Ez helyén is lenne önmagában, de hogyan történik a változás? Első látásra a válasz egyszerűnek tűnik: határozzuk el! Azaz, hozzunk egy őszinte döntést, s ha ez megtörténik, akkor minden megváltozik. Tényleg ennyi az egész?
Mielőtt tovább belemerülnénk a válasz fejtegetésébe, itt az elején szögezzük le, hogy a döntés nagyon fontos. E nélkül nincs lelki változás. Ugyanaz az Isten, aki már a világ teremtése előtt döntött felőlünk, elvárja tőlünk, hogy döntsünk mi is az evangélium hívását hallva, azaz reagáljunk megtéréssel a hallott Igére. Ezt munkálja ő mindazok szívében, akik Krisztus helyettes áldozatára bízzák hittel magukat.
A pillanatnyi döntés és a folyamatos kitartás közötti kapcsolat fontosságáról figyeljük azonban, hogy mit tanít az Ószövetség. A Baál prófétáinak tehetetlensége és Illés prófétának hatékonysága fényében Akháb király és Izráel népe eldöntötte, hogy „az Úr az Isten”. Ez a Kármel hegyén történt. Természetesen, jól „döntöttek” (1Kir 18). De egy ilyen döntést mégsem volt elég meghozni, mert azt látjuk, hogy másnap Jézabel, Akháb király pogány felesége olyan döntést hozott, amellyel semmissé tette az előző napi döntést (1Kir 19). Ugyanaz a király, aki Illés befolyására korábban jó döntést hozott és leölette a hamis prófétákat, most felesége befolyására megváltozott, és immár az Úr prófétáját akarta elpusztítani. Ebből látszik, hogy önmagában egy döntés nem elég a változáshoz.
Vegyünk egy újszövetségi példát. Jézus elindul Galileából Júdeába, és útközben áthaladt Samária területén. Eközben hozzáment egy ember és ezt mondta neki: „követlek téged, Uram, valahová mégy!” (Lk 9,57). Ez jó döntés, ugye? Ha valaki ma ilyesmit mondana, biztosan örülnénk neki! De Jézus még sincs elragadtatva a döntéstől. Miért? Mert a döntés alkalmával nem mérte fel, hogy az Úr követése mivel jár. A rókáknak ugyanis van barlangjuk és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét. Jézust követve ugyanis az ember nem komfortra talál, hanem hontalanságra, hidegre, számkivetettségre. Az önjelölt tanítvány azonban ezt nem volt kész felvállalni (Lk 9,57-58).
Azonban ne tévesszük szem elől, hogy a döntés nem rossz önmagában, hiszen Jézusnak is kellett döntést hoznia. Ő „eltökélte a szívében”, hogy Jeruzsálembe megy (Lk 9,51). Miért kell ezt ennyire hangsúlyozni? Azért, mert ő nem akármilyen döntést hozott: ő úgy határozott, hogy nem meghalni indul Jeruzsálembe! Jézus tudta, hogy neki ott fel kell áldoznia magát és ő ennek teljes tudatában határozta el, hogy útra kel. Az utazás felőli döntés tehát az út természete miatt volt jelentőségteljes, mivel az számára kínos kereszthalálban fog végződni!
A döntéshozatal tehát fontos. Nekünk is el kell határoznunk, hogy készek vagyunk valamire. De mi az a „valami”? Nos, ez a nagy kérdés! Keresztyén körökben és vallásos eseményeken sok esetben csak azt hangsúlyozzuk, hogy „döntöttem”, és ennyi. De mi felől döntöttünk? Arról vajon, hogy készek vagyunk Jézust követni bármi áron? Akkor is, ha azt gúny, megvetés, szégyen, kirekesztés, nélkülözés, üldözés, szenvedés, és halál követi? Jézus követésének ezen következményeit nem útközben kell fontolóra vennünk, hanem az út elején! Aki ugyanis tornyot akar építeni, annak le kell ülnie és fel kell mérnie, hogy lesz-e miből befejezze az építkezést vagy sem. Nehogy majd csúfolják őt az emberek, hogy az építkezést elkezdte ugyan, de befejezni már nem tudta (Lk 14:26-30). Aki tehát el akar indulni Jézus követésében, annak kezdettől fogva késznek kell lennie az önmegtagadásra és a kereszthordozásra. Algériában már a vasárnapi iskolákban azt tanítják a keresztyén szülők gyerekeinek, hogy Jézus nevéért nekik is bármikor késznek kell lenniük meghalniuk!
Miközben mi nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap és mit fogunk átélni 2024-ben, Jézus tudta. Mert ő – tőlünk eltérően – a rá következő szomorú események teljes tudatában hozta meg az útrakelés felőli döntést. Ez világossá teszi, mennyire más és különleges lehetett az ő döntése a miénkhez viszonyítva. Mert ami őrá következett, azt az ő követői közül – hála az Úrnak! – soha senki meg nem kóstolta. Mi nem tudjuk, hogy hoz-e szenvedést a holnap, de ő tudta – és mégis felvállalta! Ennek ellenére, a puszta döntéshozás nem volt elég még az ő esetében sem, mert nem csak döntenie kellett a Jeruzsálembe menetele felől, hanem azt meg is kell valósítania. A döntés után útra kellett kelnie, azon ki kellett tartania, és az út végén vállalnia kellett a kereszthalált.
Mit jelent mindez a mi újévi elhatározásainkra nézve? Azt, hogy Jézus nem csupán egy döntésre kér fel minket. Ő nem csupán egy startvonal elé állít bennünket, hanem sokkal inkább egy út elé, mégpedig olyan út startvonala elé, amelyen akkor is járnunk kell, ha útközben azon megvetés, szenvedés, vagy halál ér bennünket. Mivel tehát Jézus nem csak eldöntötte szívében Isten tervének magáévá tevését, hanem meg is valósította azt a szenvedésteljes halálában, fontos megértenünk, hogy a döntésünket a mi esetünkben is hűséges végrehajtásnak kell követnie. Mert e nélkül a döntéseink fabatkát sem érnek.
Helyezzük tehát mérlegre újévi döntéseinket. Amint az Úr követésére meghozott döntés kevés ahhoz, hogy valaki végérvényesen keresztyén legyen, épp úgy az újévkor hozott friss elhatározások is haszontalanok ahhoz, hogy az év folyamán más emberként éljünk. Szükség van kitartó cselekedetre és hithűséget igénylő gyakorlatra. Ruben patakjainál ugyanis hiába történtek nagy elhatározások, ha azokat nem követte áldozatkész harciasság (Bírák 5:15-16). Bár egyesek elhatározták, hogy hinni fognak Jézusban, az Úr azt mondta nekik, hogy „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok” (Jn 8:31). Miért? Mert megmaradás nélkül a kezdeti hit sem igazi (vö. Zsid 3:14). Más szóval, a szoros kapun való belépés döntését mindig követnie kell a keskeny úton való járásnak.
Adja az Úr, hogy ez újév kezdetén tudjunk bölcs döntéseket hozni, olyanokat, amelyekre az Ige tanít minket. Bízzunk Jézusban, hogy a mi rossz döntéseinkért ő már megszenvedett a kereszten, és hittel miénk lehet az örök élet! Ugyanakkor, ha Jézus azt mondja, hogy „kövess engem!” (Lk 9,59), akkor határozzuk el szívünkben, hogy engedelmeskedünk. Ugyanakkor tartsunk is ki abban hűségesen nem csak szilveszterig, hanem életünk végéig, egészen az Úr visszajöveteléig! Ennek fényében kívánok boldog új évet a Szilágyság minden kedves olvasójának!
dr. Borzási Pál, szilágyperecseni baptista lelkipásztor