Újabb versenytárgyalást írt ki a CNAIR az észak-erdélyi autópálya Vaskapu és Szilágynagyfalu közötti szakaszának a kivitelezésére
Újabb versenytárgyalást írt ki a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) az észak-erdélyi autópálya Vaskapu és Zilah, illetve Zilah és Szilágynagyfalu közötti szakaszának a kivitelezésére – számolt be csütörtök este a Facebook-oldalán a CNAIR vezérigazgatója.
Cristian Pistol közlése szerint az összesen 41 kilométeres sztrádaszakasz – beleértve a Meszes alatti 2,8 kilométeres alagutat is – megépítésére 78 hónap áll majd a kivitelező rendelkezésére (18 hónap a tervezésre és 60 hónap a munkálatokra). A beruházást uniós alapokból finanszírozzák.
A szerződés szerint a kivitelezőnek a 2,89 kilométeres Meszes-alagút mellett összesen 65 viaduktot, hidat és felüljárót kell megépítenie.