Tue. Dec 3rd, 2024

Új piac épül Szilágysomlyón

Valóra válhat a szilágysomlyói lakosok álma, korszerű, de rusztikus, fedett piac épül a régi helyett. A terv már több mint három éve elkészült, de csak most, közel három hete tudták elkezdeni a munkálatokat, ami 7 millió lejbe kerül, és amit saját költségvetésből áll az önkormányzat.

Szabó Ernő Csaba városgazda elmondta, pénteken lesz három hete, hogy a zöldségpiac új helyre, az egykori vajgyár udvarára költözött, hogy végre elkezdődhessen a három ár területen lévő piac teljes felújítása. Jelenleg mindent leromboltak, hogy úgymond a nulláról tudja elkezdeni a kolozsvári kivitelező cég a munkálatokat.

,,Tervezéskor arra törekedtünk, hogy az új piac összhangba legyen a közelben lévő várral, olyan dizájnt kerestünk, ami beleillik a város arculatába. A régi piachoz viszonyítva ennek lesz benti és kinti része, sőt minden infrastruktúrával el lesz látva. Bár most nem örültek az árusok, hogy el kellett hagyniuk a megszokott helyüket, és szinte a város végére kellett költözniük, ahol kevesebb a parkolóhely, de reméljük, hogy másfél év múlva, mire elkészül a piac mindenki elégedett lesz az eredménnyel, mert kedvező szolgáltatásokkal ellátott fedett épületben árulhatják majd termékeiket. A lakosok a központi piachoz voltak szokva, ugyanis az mindenki számára közel volt, és az idősebb generáció is szívesen ment el péntekenként nemcsak vásárolni, hanem találkozni, kicsit beszélgetni.

Bízunk benne, hogy jó döntést hoztunk, mert ez a felújítás szükségessé vált, sokan jönnek ide a piacra, ugyanis mindenki tudja, hogy Somlyó egy jó hely, ahol jó minőségű, színvonalas árut lehet kapni” – mondta a városgazda.

Kulcsár Mária