Tue. Dec 3rd, 2024

Történelmet írhat a szilágysági FK Kraszna csapata

Fotó: Vékás Albert

Már a hétvégén nagy győzelmet aratott az FK Kraszna U19-es csapata – mondta Stanciu Rudolf, a futballklub elnöke. A sikerszéria két éve indult, amikor Morar Florin edzővel megalakították a csapatot, és a tavaly megnyerték a megyei bajnokságot, továbbjutva a megyeközi selejtezőre. Az idén nem volt kérdés a megyei bajnokság megnyerése, a fiúk most abban bíznak, hogy egyre feljebb jutnak az országos bajnokságban.

„Megnyertük a megyei bajnokságot, rekord eredményt értünk el, mert 26 mérkőzésből 26-ot sikerre vittünk, 211 gólt rúgtunk és csak hetet kaptunk, ami országos rekord, hiszen ilyen nem volt még egy bajnokságon sem. Bizakodva indultunk az első megyeközi selejtezőre, ahol legelőször Bihar megye bajnokával, a CAO Oradea-val játszottunk, és 5-0-ra győztünk” – mesélte az elnök. A csapat reménykedve készült a második megyeselejtezőre, amit ugyancsak idegenben játszottak Máramarossziget bajnokával, a CS Plimobbal, és bár nem volt könnyű meccsük, mert 10 emberrel maradtak a meccs végére, és az ellenfél egy adott pillanatban 2-1-re vezetett, a krasznaiak mindent beleadtak, és visszafordították az eredményt 2-4-re, továbbjutva az ország nyolc legjobb csapatába.

A harmadik megyeközi selejtezőt otthon játszották a CIL Blaj csapattal, teltházas stadion, közel ezer néző előtt, és bár rosszul indítottak, mert a 20. percben az ellenfél 2-0-ra vezetett és egy embert kiállítottak a krasznaiaktól, sikerült megfordítaniuk az eredményt, így 4-2-re győztek, hiszen „a 11. játékos a közönség volt” – elevenítette fel Stanciu Rudolf.

További részleteket a https://maszol.ro/sport/Tortenelmet-irhat-a-szilagysagi-FK-Kraszna-csapata oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.