Szövés, fonás Szilágyperecsenben – Régi mesterségek nyomába eredtünk
Nemrég szőttesmúzeumot avattak Szilágyperecsenben. Az elmúlt napokban Boncidai Csaba helyi polgármester élettel töltötte meg a helyiséget, a falu szépkorú asszonyaival „a régi szép időkről” beszélgettek, szövésről, fonásról. A találkozó célja megszerettetni és megismertetni a helyi fiatalokkal a régi népi mesterségeket.
Fonóház, szösz, kender, guzsaly, esztováta – a mai ifjúság számára szinte ismeretlen kifejezések, viszont ezekről a helybéli szépkorúak nagy szeretettel mesélnek, mert mögöttük fiatalságuk, és szép emlékek állnak.
A helyiségben, a fal mellett szövőszék áll, vagy ahogy a helyiek mondják, esztováta. A falon és a polcokon értékes, szebbnél szebb „alkotások”: abroszok, törölközők, törlőkendők, zsákok, az egykori lelkes, szorgos, céltudatos emberek keze munkái.
„Az este eszembe jutott a vetéstől a tilolásig minden, hogy milyen szép is volt az régen. A patakban áztattuk a kendert, amit az emberek gyakran kicövekeltek, hogy ne vigye el az áradás, mert akkor még nagy vizek voltak. Amit elvitt, azt a lejjebb lakók kifogták” – kezdte a mesélést az egyik meghívott. Azokban az időkben nagy telek voltak, a patakon „csicsingázva” mentek a fonóházba, ahol a fiatalabb lányok a sarokba álltak, onnan figyeltek, hallgatóztak, hogy kivel mi történt.
Kendertermesztésről és annak feldolgozásáról
A kender volt az egyik legnagyobb érték, ezért vetését különös gonddal végezték, hogy a tyúk ne kaparja ki, és legyen majd, amiből dolgozni. Ezért nemcsak a kertbe, hanem a határra is vetettek, több helyre, hogy biztosak legyenek, lesz termés bőven. „Megkérdeztem a szomszédot, merre teszed a hagymát, hogy ne tegyünk oda kendert, mert az leárnyékolta volna. Körülbelül tíz liter kendermagot vetettünk, jó sűrűn, hogy vékony szálú legyen. A csádét (kukorica közé vetett magas kender – szerk. megj.) a málé közé tettük, abból lett a kendermag” – mondta a helybéli, majd mosolyogva hozzátette, volt olyan fiatal fiú, aki a szomszéd kenderében tanult kaszálni, annak ellenére, hogy a kendert nem kaszálták, hanem nyűtték.
A kinyűtt kender gyökerét a férfiak baltával levágták, majd össze- és felkötötték, száradni hagyták, ezt követően ledörzsölték a levelét, ami „keserves” munka volt. Száradás után három-négy napig, egy hétig áztatták, hogy fehér legyen a kender szára, majd tilolták, fás részét pozdorjává törték. „Amikor a patakban mostuk, jót fürödtünk benne. A férfiak pedig kifogták a kendertől felfordult, „megzavarodott” halakat.
További részleteket a https://maszol.ro/eletmod/Szoves-fonas-Szilagyperecsenben-Regi-mestersegek-nyomaba-eredtunk oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.