Sat. Dec 21st, 2024

Színesen zenélni színekkel – Krasznán a Tordasi Szivárvány

,,2019. május elsején 19 órától a Krasznai Akadályozott Fiatalok Egyesülete, valamint a váradi Diakónia Keresztyén Alapítvány szervezésében, a krasznai Petőfi Sándor Művelődési Házban vendégszerepelt a Tordasi Szivárvány Együttes. A május elseje, valamint a morcos időjárás ellenére, a vártnál többen jöttek el a koncertre. Házigazdaként Mitruly Tímea gyógypedagógus, a Krasznai Akadályozott Fiatalok Egyesületének részéről üdvözölte és konferálta fel a zenekart.

Az anyaországi együttes több, mint 20 éves múltra tekint vissza a Tordasi Értelmi Fogyatékosok Otthona lakói részvételével, 1998 szeptemberében alakult. Felkészítőjük, valamint gondozójuk Vass Árpád elmondta, hogy Európa több országában is felléptek már, nemrég voltak Hollandiában az Európai Dalfesztiválon, de jártak már Portugáliában, Franciaországban és Szlovákiában is. Nem idegen számukra az utcazenélés sem. Rendkívül büszkék magukra és arra, amit az évek során megvalósítottak. A zenekar fogyatékkal élő zenészei a hangszertanulást nem gyermekkorban, hanem az otthonban, speciális színkotta segítségével sajátították el. Az Ulwila módszert Németországban dolgozták ki, kifejezetten értelmi fogyatékosok zeneoktatására, melyben a hangokat színek helyettesítik. Ugyanakkor a csapat a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület Nemzeti Színkottás Zenekarának oszlopos tagja, évente két közös koncertet is szerveznek, ahol több, mint 50-en zenélnek egyszerre egyetlen nagy színpadon. Repertoárjuk nagyon színes: vannak gyerekdalok,  folk, retro- és country-pop, illetve rock zeneszámok is, valójában nem a stílus, hanem a zenélés öröme alakítja a repertoárt.”

A koncertről részletesebben az e heti Szilágyságban olvashatnak.