Szilágysági Magyarok Díszoklevél: Mitruly Miklós laudációja
(Kraszna, 1931. márc. 7. – Szilágysomlyó, 2019. június 11.)
Évfolyam-felelős tanárom volt az egyetemen a magyar szakon 1964–1969 között, a szellemi néprajz, közelebbről a népköltészet rejtelmeibe próbált beve-zetni minket. Ahogy hivatalosan megfogalmazták annakidején: folklorista. Nem volt fő tantárgy a néprajz, az irodalom és nyelvészet, de még a pedagógiai gya-korlat is előbbre valónak számított, ő maga is egy szerényen a háttérben meghú-zódó, halk szavú tanár volt. Talán egyszer engedett fel egy kicsit, amikor a nép-dalokról volt szó és a szemináriumon megénekeltette az Erdély különböző szeg-letéből összekerült hallgatókat, s mert közöttünk nem volt szilágysági, hát maga is elénekelte a Kihajtom a virág ökröm a rétre… krasznai változatát, ami egy ki-csit más volt, mint az általánosan ismert. Saját magáról akkor sem beszélt, szűk-szavú bemutatkozásából csak annyit tudtunk, hogy a középiskolát a zilahi Wes-selényi Kollégiumban végezte 1950-ben, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári képesítést éppen tíz évvel azelőtt, 1954-ben. Pályáját az egyetemen gyakornokként kezdte, 1957-től tanársegéd lett, 1961-től adjunktus. Nem sokkal azután, hogy mi végeztünk, már fokozatosan elkezdték a magyar szak sorvasztását, előbb összevonták az irodalmi és a nyelvészeti tanszéket, s 1970-től már nem is vettek fel új tanerőt, s a meglevők tudományos előrehaladá-sát is befagyasztották, így Mitruly Miklós is adjunktusként vonult nyugalomba. Szakirodalmi munkásságát a Studia Universitatis Babeş–Bolyai c. tudományos kiadványban kezdte (1962), írásait itt, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közle-mények, Igaz Szó, Korunk, a budapesti Acta Ethnographica és Etnográfia hasáb-jain, valamint az Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok 1981-es köte-tében tette közzé. Foglalkozott a román–magyar folklórkapcsolatokkal, a magyar népköltészet területi vonatkozásaival, így a Székelykeresztúr környéki népkölté-szet helyével a folklórban; tanulmányozta népköltészet és irodalom kapcsolatait Móricz Zsigmond Rózsa Sándor-regényeinek folklórösszefüggéseiben, a szerel-mi tematika megjelenését a népi lírában. Népköltészeti antológiákat gondozott és előszavazott, volt egy kőnyomatos egyetemi jegyzete is: A magyar népkölté-szet (Kolozsvár, 1974). Már nyugdíjasként adta ki korábbi krasznai gyűjtéseit: Szóból ért az ember. Népi elbeszélések Krasznáról (Erdélyi Gondolat, Székelyud-varhely, 1999) és Megsúgta a kisujjam. Krasznai szólások és közmondások, kurjantá-sok, találós kérdések (Székelykapu, Székelyudvarhely, 2005).
Valahogy eltűnt a látókörömből, csak miután haza, pontosabban Szilágysomlyóra költözött és rendszeresen eljárt a Báthory Alapítvány rendezvényei-re, azután találkoztunk ismét rendszeresen, hiszen sok-sok olyan lap- és könyvbe-mutatót, kiállítást, könyvvásárt őrzök legkedvesebb emlékeim között, amit a Som-lyó- hegy tövében tartottunk. Talán a Hepehupa megjelenése is egy kicsit visszahoz-ta munkakedvét, s bekapcsolódott a Művelődés illetve a Könyvesház munkálataiba, könyvismertetőket írt, még régebbi gyűjtéseiből is közölt. Eljött a 45 éves egyetemi találkozónkra is, és ott már sokkal közvetlenebbül, valamiféle derűs bölcsességgel kevert fanyar humorral faggatott minket életpályánkról, sorsunk alakulásáról. Ké-szült az 50. találkozóra, de májusról az augusztusi Kolozsvári Napokra halasztottuk, akkor már csak megemlékezni tudtunk róla.
Nem futott be fényes, látványos karriert, mégis azt hiszem, méltán került a Báthory István Alapítvány látószögébe, s méltán lett a Szilágysági Magyarok díszok-levél kitüntetettje. Megérdemli, hogy számon tartsuk, őrizzük az emlékét, hiszen er-ről a vidékről indult, egy-két téglával hozzájárult az erdélyi magyar tanügy és műve-lődés épületéhez a tanárnemzedékek képzéséhez, és ide tért haza is pályájának utol-só szakaszában.
Szabó Zsolt