Szilágysági Magyarok díjazottjai – Vicsai János laudációja (IV)

Mintegy öt évtizedes isme­ret­ségünk és barátságunk o­kán engedjék meg nekem, hogy ismertessem és méltassam Vicsai János nyugal­mazott történelemtanár és iskolaigazgató életútját, munkás­sá­gát.

1947. június 9-én született a Máramaros megyei Monóban, a Tövishát legészakibb falujában, itt nevelkedett, ide járt elemi iskolába is. Gimnáziumi tanulmányait a szomszédos Szamosardóban végezte, a középiskolát Szilágycsehben. Ezt követően Nagyváradon a hároméves pedagógiai főiskolán szerzett törté­nelem-földrajz szakos tanári oklevelet 1969-ben, majd a Babeș-Bo­lyai Tudományegyetemen tör­té­nelem szakos oklevelet 1974-ben levelező tagozaton.

Pályafutását 1965-ben, 18 é­ve­sen helyettes tanárként kezd­te, és 2010-ig a szamos­ar­dói általános iskolában ta­ní­tott. „Történelem-földrajz szakos tanárként olyan hitelességgel tanított, mintha évezredek idő­utazójaként megélte volna az események minden jelentősebb mozzanatát. Tanítványaival megsze­rettette a tantárgyát, mert a legbonyolultabb ismereteket is könnyed stílusban tudta eléjük tárni, humorral tűzdelve – értékelte tanári habi­tusát egykori kollégája, Haragos Ilona nyugalmazott ma­gyar nyelv és irodalom szakos tanárnő az Ezüstgyopár-díj 2019-es átadása alkalmából írott laudációjában – Országos tanulmányi kirándulásokat szervezett, (…) melyeknek célja a tanulók kulturális és ma­gyarságtudatának erősítése volt. Ezek kivitelezése sok nehézséggel járt abban az időben.” Egy évtizeden át jelentős feladatot vállalt a Jóbarát diáklap által szervezett tantárgyolimpiák (úgynevezett T. O.-k) lebonyolításában is.

1971-től 2010-ig a szamos­ardói iskola igazgatója is volt egy olyan, bentlakással is rendelkező, magyar tannyelvű általános iskolában, ahova a szomszédos falvakból azok a tanulók jártak, akik az elemi osztályok elvégzése után anya­nyelvükön akarták folytatni tanulmányaikat. A diktatúra éveiben kisebbségiként sok nehézségbe ütközött, többszörös zaklatásnak, kihallgatásoknak volt kitéve, a Securitaténál megfigyelési dosszié is készült róla, mégis mindig a megfontolt megoldásokat kereste a konfliktushelyzetek feloldása érdekében. „Értett ahhoz, hogy összefogjon és összetartson elvek és értékek mentén.” – állapítja meg Haragos Ilona.

Igazgatói tevékenysége foly­tán 1992-től hollandiai segítséggel sikerült az iskola és a bentlakás épületének nagymértékű felújítását elvégezni, 1996-ban, amikor számos oktatási intézményben még csak álom volt egy iskolabusz működtetése, sikerült megoldania – szintén hollandiai adományozással – a bentlakó diákok hét eleji és hét végi ingáztatását. Kezdeményezésére 2006-ban az iskola felvehette a Kós Ká­roly nevet, 2008-ban sikeresen pályázta meg az iskolaépület teljes, európai uniós alapokból történő rehabilitációját, a­­mely végül 2012-ben fejeződött be. Igazgatói tevékenységét többszöri felkérésre 2010-ben váltotta főtanfelügyelő-helyet­te­si tisztségre a Máramaros megyei tanfelügyelőségen. Ezt a tisztséget mintegy másfél éven át töltötte be 2011-es nyug­díjazásáig.

A tanítás, a jövő nemzedé­kének nevelése nyugdíjazását követően is szívügye maradt. Számos településen (Domokos, Sülelmed, Szamosardó) tanított még helyettes tanárként, és 2011-ben megalapította a Kós Károly-díjat saját finanszírozásból. Erre az a végzős VIII-os tanuló jogosult, aki a szamosardói Kós Károly Általános Iskolában kimagas­ló tanulmányi eredménnyel végzett, és a közösség, a ma­gyarság érdekéért kifejtett tevékenységekben ért el eredményeket.

Vicsai János a Tövishát Kulturális Társaság alapító tagja is, „a tövishátiság min­den gondolatában, tettében fellelhető” – írta róla Vida Katalin 2018-ban a Tövishát-díj átadásának alkalmával. A tövishátiság, a tövisháti identitás megtartásában és fej­lesztésében vállalt szerepét Vida Katalin a következőkben látta: a Szilágysági magyarok című 1999-es monográfiagyűj­temény létrejöttében betöltött szerepe, tíz helytörténeti írás kiadványbeli közlése; a Művelődés folyóirat 2016-os, tövisháti mellékletében szereplő szerzők munkájának összefogása, kapcsolattartás a szerkesztőség tagjaival; Tö­vis­hát és a szilágysági táj­egy­ségek népszerűsítése Ko­lozs­váron az Apáczai Csere János Elméleti Líceum honismereti előadássorozatában, valamint a Magyarország Főkonzulátusa által szervezett Szilágysági barangolások című képzőművészeti kiállítás alkalmával 2018-ban; előadók toborzása a Tövishát Társaság kulturális programjaira; szamosardói színjátszó csoportok irányítása és tövisháti turnéik megszervezése; Szilágycseh és a tájegység falvai közötti kulturális-közművelődési kommunikáció serkentése.

„Végvári katonák módjára” élte értelmiségi életét, idéztem vele kapcsolatban Kós Ká­roly egykori értékelését egyik kalotaszegi pályatársáról a Hepehupa folyóirat 2017-es 1. számában. Mindezt ma sem gondolom másként: Kós Ká­roly szellemisége, élni és tenni akarása mindvégig jellemezte Vicsai János munkásságát egy olyan közösségben, a­­mely a megyehatárok felszab­daló hatása ellenére is őrzi szilágysági identitását.

Kovács Kuruc János