Tue. Dec 3rd, 2024

Szilágynagyfalu – Fórizs László: Az RMDSZ zászlaja alatt indítja jelöltjeit a szilágynagyfalui magyarság

A helyi lakosok érdekeit csak összefogással lehet képviselni, egy zászló alatt, egy szekeret húzva – mondta Fórizs László szilágynagyfalui RMDSZ elnök. Nagyon fontos, hogy egy 73%-nyi magyarok által lakott községben a magyarok összetartsanak és az egyéni érdekek helyett a közösség érdekét nézzék.

Idén Szilágynagyfalu magyar lakossága nagy összefogásról tett bizonyságot, úgy döntött, hogy az eddigi széthúzás helyett az összetartozást választja, mert csak így lehet eredményesen dolgozni, közös tervet kovácsolni és jövőt építeni a helyi magyarságért.

 

Elhatározták, a közös cél érde­kében, a fejlődés útján nem fognak meg­hátrálni, mert fontosnak tartják Reményik Sándor szavait: ,,Ne hagy­játok a templomot, A templomot s az iskolát!”

Mint minden évben, az idén is nagy figyelmet szenteltek az iskolára és az egyházakra. Néhány éve a tanácsosok megszavazták, hogy minden évben egy jelentős összeggel fogják támogatni az egyházakat. A tavaly év végén a Keresztény Testvér Gyülekezetet segítette az önkormányzat, így felújíthatták a menyegző­ termük tetőszerkezetét és hajózatát. Az idén a baptista egyház részesül támo­ga­tásban, ők nemrég egy épületet vásároltak, amit parókiává szeretnének átalakítani. De hasonlóan finanszírozta az önkormányzat az előző években a református és az ortodox egyházat is.

Az utóbbi négy évben az önkor­mányzat 11 milliárd lejjel támogatta az iskolát, ennek fejlesztését, mely következtében többek között számító­gépeket és interaktív táblákat vásá­roltak a kisiskolásoknak, hogy élve­ze­tesebb legyen számukra a tanu­lás. Ami a mezőgazdasági líceu­mot illeti, az RMDSZ elnök elmondta, men­tőövet kell nyújtani az oktatási intéz­ménynek, de úgy, hogy előbb biztosítani kellene a minőségi oktatást az ott tanuló diákoknak. Valamilyen módon el kellene érni, hogy a ta­nu­lók nagy részének sikerüljön az érett­ségi, és legyenek olyanok is, akik to­vább folytatják tanul­mányaikat.

 

Hogy a helyzet kedvezőbb legyen, az ön­kor­mányzat képviselői folya­matosan kon­zul­tálnak és konzul­tálni fognak a ta­nárokkal, mert Fórizs László azt vallja,

A jövőben a román pártok képvi­se­lőivel a megkezdett fejlesz­téseket sze­retnék folytatni a községben, ennek érdekében munkagépeket vásároltak, így ősztől már ezekkel takaríthatják az utcákat. Az egyik legfontosabb céljuk a Bagos, illetve Zovány irányában lévő útkereszteződés problémájának mielőbbi orvoslása. Azon a helyen gyakori a koccanásos baleset, ezért már nyolc éve az RMDSZ tanácsosok azért harcolnak, hogy egy körforgalmat vagy közlekedési lámpát állítsanak az illetékesek, de sajnos mindeddig nem született erre határozat, mert az út garancia alatt volt, és nem lehetett munkálatokat végezni rajta. Fórizs László elmondta, fontos szempont kell legyen ennek az útszakasznak a biztonságossá tétele, és ez csak helyi, megyei és országos össze­fogással érhető majd el.

Az RMDSZ kezdeményezésére és tá­mo­gatására a tavaly év végén a szo­ciális gondozók megkaphatták az el­maradt 2 hónapra szóló bérüket, mert képviselőinknek sike­rült kiharcolniuk, hogy a megyei költség­vetés-kie­gé­szítésből fedezzék a hiányt.

Szintén az RMDSZ-nek köszönhető a magyar állampolgársági igazolvány, útlevél, babakötvény ingyenes és aka­dály­mentes ügyintézése. A községben az utóbbi időben egyre többen igé­nyelték az iratokat, és örömmel jelen­tem ki, hogy nőtt a gyereklétszám a községben – nyilatkozta az elnök. “Célunk továbbra is mindenben segíteni és tájékoztatni majd a lakos­sá­got nemzetiségtől és fele­kezettől függet­lenül. Mi ilyen téren sokszínűek vagyunk, de épp ez a sokszínűség tesz minket gazdaggá.”

 

A lényeg, hogy mindig békességben éljünk egymással, egymást támogatva, segítve, az önkor­mány­zatban hozott döntéseink pedig mindenkire érvé­nye­sek, és remél­hetőleg mindenki javát szolgálja, még akkor is, ha tudom, hogy néha nem mindenkinek lehet a kívánságát telje­síteni, ugyanis vannak törvények, határozatok, amit minden­kinek be kell tartania.

Büszke vagyok arra, hogy infrastruk­túránk ki van építve, utcáink le vannak aszfaltozva, a szennyvízcsatorna beve­­ze­tése megoldódott, csak a beüze­me­lése van hátra. Nálunk már 10 éve van modern kápolna bon­coló­te­rem­mel, fagyasztószobával… és le­het­ne még sorolni a számos eredmé­nyeket. Sze­­rencsések vagyunk, mert van­nak munka­­­helyeink, és nem csak a hely­bé­liek­­nek, hanem a környéken élőknek is tud munkahelyet biztosítani a gom­ba­­termelő vállalkozás és a Hanna Instru­ments, de nagyon sok kisebb-nagyobb magánvállalkozó is sikeresen működteti cégét községünkben.

A jövőben, miután a nagy beru­há­zások 100%-osan lezárulnak, orvosi ren­delőt szeretnénk kialakítani járó­beteg ellátással. A projekt már megvan az új kórház megépítésére, az egészségügyi központ a piac területén lenne.

Egy fedett piac létrehozását is ter­vezzük, hogy kistermelőink kedvező körülmények között árusíthassák porté­káikat, hogy télen ne fázzanak, nyáron pedig ne ázzanak.

 

El kell mondanom, Szilágynagyfalu olyan, mint egy ékszerdoboz, színes és mindenki számára drága. A nagy beruházások után ennek az ékszerdoboznak a kozmetikázását kell majd folytassuk, és óvnunk, vigyáznunk kell rá, mert ez a miénk, mi lakunk itt, számunkra ezért nagyon fontos a község jövője. Mivel az itt elhaladó sokszor megjegyzi, hogy szép, rendezett porták vannak a faluban, ezért majd ezekkel a szorgalmas, fejlődést előmozdító emberekkel együtt fogjuk majd nem csak a portákat, hanem az egész községet fejleszteni, szépíteni…, mert jó itt élni” – nyilatkozta Fórizs László RMDSZ elnök, tanácsos, és Mate Radu polgármester, illetve polgármesterjelölt.

 

Tanácsosjelöltjeink

  1. Fórizs László
  2. Bernát Elena
  3. Ősz András
  4. Somogyi Bálint
  5. Fóris Csaba
  6. Deák László
  7. Kincses Csaba
  8. Szabó István
  9. Torkos Csaba
  10. Covaciu Szabolcs
  11. Hajas Levente
  12. Díószegi Attila Ferenc
  13. Jozsa Ruben
  14. Orsós Attila
  15. Csiki Éva
  16. Cseke Lajos
  17. Szőnyi Levente