Súlyosan érinti a gazdasági válság az európai kkv-kat
A koronavírus-járvány gazdasági következményei az európai kkv-k több mint 90 százalékát súlyosan érintik, derül ki az Európai Néppárt (EPP) gazdasági szervezete, a SME Europe által áprilisban készített tanulmányból.
„Figyelembe véve, hogy ebben az időszakban milyen drasztikus mértékben csökkentek az eladások, nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre mélyülő gazdasági válság milliószámra veszélyezteti a kis- és középvállalkozókat, egyéni vállalkozókat szerte Európában” – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula EP-képviselő, a SME Europe első alelnöke.
Mint rámutatott, tagállamtól függetlenül a kkv-knak nincsenek tartalékaik, amit most felhasználhatnának, a megkérdezetteknek mindössze 11 százaléka válaszolta azt, hogy egy évre elegendő pénzügyi tartalékkal rendelkezik. A SME Europe tanulmánya szerint veszélyeztettek a kkv-k által létrehozott munkahelyek is. A kis- és középvállalatok 25 százaléka kényszerült arra, hogy elbocsássa alkalmazottait vagy felfüggessze a munkaszerződéseket, további 25 százalék kényszerszabadságra, úgynevezett időszakos munkanélküli segélyre küldte alkalmazottait vagy csökkentette a munkaidőt. A krízis érintette a befektetéseket is, a kkv-k 68 százaléka elhalasztotta a korábban betervezett termelői beruházásait.
„A kkv-kat megkérdeztük, hogy milyen típusú támogatásra számítanak, 71 százalék úgy válaszolt, hogy likviditásra, forgótőke-támogatásra van szükségük, 33 százalék a banki hitel újratárgyalását vagy meghosszabbítását szeretné elérni. A megkérdezettek, ágazattól függetlenül, a bürokrácia csökkentését, a folyamatok egyszerűsítését igénylik, az állammal való kapcsolat esetében pedig nagyobb transzparenciát” – magyarázta Winkler Gyula.
A SME Europe felkérésére több mint 900 európai, köztük erdélyi kkv-k és egyéni vállalkozók töltötté ki április folyamán a kérdőívet, amely alapja volt a most bemutatott tanulmánynak. ,,Köszönöm szépen a Romániai Magyar Közgazdász Társaságnak és a St. Georgius menedzserklubnak, valamint azoknak az erdélyi magyar vállalkozóknak, akik válaszoltak a kérdésekre. Fontosnak tartottam, hogy az erdélyi kkv-szektor állapota és a vállalkozók elvárásai is tükröződjenek a tanulmányban” – tette hozzá az RMDSZ EP-képviselője.
„A kérdőívek feldolgozását és az ágazatonként szervezett online viták következtetéseit elemezve, a SME Europe egy sor ajánlást fogalmazott meg, amelyet továbbítunk az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottság döntéshozóinak, különös tekintettel arra, hogy ebben az időszakban várható a Bizottság javaslata a 2021-2027 közötti uniós költségvetési időszak és az európai gazdasági helyreállítási csomag kapcsán is” – fogalmazott a képviselő.
A SME Europe négy fejezetre tagolta ajánlásait. „Elsősorban a kis- és középvállalatok pénzügyi forrásokhoz való hozzáféréséről van szó. Nem elég, ha hiteleket ajánlunk, szükség van pályázatokra, vissza nem térítendő pénzügyi támogatásra. Másodsorban a kkv-k azonnali intézkedést igényelnek, hogy egyszerűsödjön az ügyintézés, csökkenjen az európai és tagállami szintű bürokrácia. Harmadsorban a belső piacot újra kell építeni, ez mellett pedig szükség van a határok megnyitására és a járvány miatt hozott egyoldalú intézkedések feloldására. Végezetül, létfontosságú kérdés az infrastrukturális fejlesztés, ideértve a kommunikációs, digitális infrastruktúrát is” – sorolta Winkler Gyula.
A SME Europe tanulmányát itt érhetik el: SME Impact Assessment for Covid-19 – Survey Presentation – SME Europe
RMDSZ-tájékoztató