RMDSZ: ezentúl nem működhetnek játéktermek községekben és kisvárosokban
Ezentúl a községekben és kisvárosokban, ahol a lakosság száma nem haladja meg a 15 ezer főt, nem lehet majd játéktermeket működtetni. Erről a törvénytervezetről szavazott kedden döntőházként a képviselőház plénuma.
Az RMDSZ képviselői rámutattak, hogy ez csak egy első lépés, de korántsem elegendő. A továbbiakban szigorítani kell a játékbarlangok működési engedélyének a kibocsátását, valamint azt, hogy kizárólag csak településeken kívül lehessen működtetni ezeket, annak érdekében, hogy minél kevesebb ember kerüljön kapcsolatba az iparággal.
„A játéktermek működése nagyon sok tragédiát hozott már, függőséget okozva fiataloknak és családoknak egyaránt. A ma megszavazott intézkedés csak az első lépés a jelenség visszaszorításában. További intézkedésekre van szükség, ezért kezdeményezni fogjuk, hogy csak településeken kívül lehessen ilyen játéktermeket működtetni, így kevesebb ember kerül majd kapcsolatba ezzel az iparággal.” – nyilatkozta Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a plénumi szavazást követően.
„Az intézkedés szükséges, de nem elégséges lépés. Nincs rendjén az, hogy a 10 ezer lej feletti szerencsejátékból szerzett pénzösszeget 3 százalékos, a közel 68 ezer lejes nyereményt pedig csupán 20 százalékos adóteher sújtja. Ez azt jelenti, hogy sokkal alacsonyabb adóteher van kiszabva ezekre a nyereményekre, mint a tisztességes munkából származó jövedelmekre. A következő lépés az lenne, hogy a 15 ezer főnél nagyobb településeken a polgármesteri hivatalok dönthessenek és engedélyezhessék a játéktermek működését. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez az iparág ne befolyásolja a családok biztonságát.” – nyilatkozta a képviselő.