Sun. Dec 22nd, 2024

RMDSZ: az állam kötelezően fizesse ki a fogyatékkal élőknek járó támogatást

 „Törvénymódosító javaslatot fogadott ma el hallgatólagosan a szenátus. Az RMDSZ tervezete arra kötelezi a kormányt, fizesse ki a fogyatékkal élő személyeknek járó támogatást, és ne hárítsa a feladatot a helyi önkormányzatokra” – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője. 

Mint ismeretes, a fogyatékkal élő személyek állami juttatásban részesülnek, azok pedig, akik a legsúlyosabb fogyatékossági csoportba tartoznak, és folyamatos segítségre szorulnak a mindennapi teendők elvégzésében, emelt állami támogatást kapnak. A juttatás 10 százalékát a helyi önkormányzat, a hatályos törvény szerint pedig a legtöbb 90 százalékát a kormány fizeti. A központi hatóságok, kihasználva a hatályos szabályozást, nem folyósították, vagy csak részben folyósították ezeket az összegeket, nagy pénzügyi gondokat okozva ezzel a fogyatékkal élőknek, családjaiknak és a helyi önkormányzatoknak – mutatott rá az RMDSZ-es szenátor. 

Az RMDSZ javaslata szerint az állam ezeknek a juttatásoknak a 90 százalékát kötelezően kifizeti, nem pedig legtöbb 90 százalékát kifizetheti, mint ahogyan eddig állt a törvényben.

Az RMDSZ szerint ez a szociális juttatás az állam feladata, az önkormányzatoknak pedig pénzügyi nehézséget okoz, ha nem tudják előre, a helyi költségvetés megtervezésekor, hogy az állam ebből mennyit vállal.

Továbbá az önkormányzatoknak nincs beleszólása abba sem, hogy hány személyt nyilvánítanak súlyos fogyatékosnak, mivel ezt egy szakbizottság szabja meg.

„Ez az állam kötelessége, és ezt nem háríthatja a helyi önkormányzatokra. Az RMDSZ tervezete biztonságot teremt mind a fogyatékkal élők, mind pedig az önkormányzatok számára” – nyilatkozta Cseke Attila. 
A tervezet a képviselőházi szavazás és a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően léphet érvénybe.

rmdsz.ro