Pilóta vagy lelkipásztor?
„Kánten vagyok, Montázsiból”, mondja a Pofa be! című film főszereplője minden egyes bemutatkozásánál. Valahogy hasonló módon, szinte szólamszerűen mondtam oly sokszor én is: „Ádám Zsolt vagyok, Perecsenből”. Igaz már nem sokáig mondhatom ezt a 28 év alatt jól megszokott, már-már identitásommá forrott mondatot. Hamarosan átköltözünk a megyénk északi határába, Völcsökre, hiszen a püspöki kinevezés értelmében szeptember elsejétől elkezdődött számomra is az önálló lelkipásztori szolgálat. Elmúlt vasárnap (2020. szept. 6-án) volt az első templomi-szószéki szolgálatom a völcsöki gyülekezetben, és egyben a bemutatkozásom is a közösség előtt. Új kihívás és elhívás ez számomra, hiszen eddigi életem folyamán minden fontos szál Szilágyperecsenhez kötött.
Itt hordozott édesanyám a szíve alatt, ide jártam óvodába és mások tízóraiját is felfalva lettem a csoportunk farkasa, itt kaptam játékul azt a fából készült repülőt, ami oly sokat jelentett számomra, itt kellett megküzdenem édesapám korai halálával, mely egész életemet megváltoztatta, itt házasodott újra édesanyám és ezáltal megtapasztalhattam, hogy egy gyermeknek a legnagyobb ajándék a testvér. Ide jártam iskolába, ide jártam gyülekezetbe és ifjúsági közösségbe, ahol Isten megérintette szívemet az ő szeretetéből élő és azt sugárzó szolgálatkész embereken keresztül, és így kezdtem el egyre inkább megérteni hozzám szóló beszédét. Isten sokat formált azáltal, hogy beépültem a Szilágyperecseni Református Ifjúsági közösségbe, melynek sok éven keresztül vezető elnöke voltam. Részt vehettem ily módon csaknem 10 éven keresztül sok tevékenységben, például vakációs gyemekbibliaheteken, szervezőként, csoportvezetőként, illetve ifjúsági csendesnapokon szervezőként, koordinátorként. Azóta is a legkedvesebb számomra a gyermekekkel és a fiatalokkal való foglalkozás és a köztük, velük való szolgálat.
Mivel a mateket és a tornát nagyon szerettem, ezért középiskolába a Szilágysomlyói Simion Bărnuțiu Főgimnázium matematika-informatika szakára iratkoztam. A labdarúgás, röplabda, kerékpározás és futás iránti szeretetem azóta sem halványult. A négy élvezetes év viszont hamar elillant, és dönteni kellett a továbbtanulás felől. Egy percig sem volt kétségem afelől, hogy a brassói katonai tiszti iskolába iratkozok, megvalósítva ezzel dédelgetett gyermekkori álmomat, hogy pilóta leszek. Sok próbán és vizsgán keresztüljutva az akadémiára ugyan bejutottam, de a pilótának készülő felvételizők között csak a vonal alatti második lettem. Rendíthetetlen maradtam az elköteleződésemben, és készültem a következő évi felvételire, viszont az Úr elkezdett dolgozni a szívemen és alakította a gondolataimat, érzéseimet ezzel kapcsolatban. Családtagjaim, lelkipásztorom, ifis társaim és barátaim buzdítására végül igent mondtam a belső és felső késztetésnek és hívásnak, hogy a teológiára felvételizzek. A sikeres felvételi után egy addig nem ismert, belső, kimondhatatlan békesség költözött a szívembe, és ebből teljes bizonyosságot nyertem afelől, hogy most már a helyemre kerültem. Így tanította meg Isten számomra, hogy nem igaz az az éneksor, mely szerint „nincs fontosabb, mint az álmaid…” A mai nyugati társadalomban sokan különösen ezt szajkózzák belénk, hogy az a legfontosabb, hogy kövesd az álmaid, valósítsd meg önmagad, akkor leszel boldog. Én úgy tapasztalom, hogy ez nem igaz, mert van fontosabb, „mint az álmaid”, az Ő akaratának keresése és követése! Akkor vagyok boldog, ha a helyemen vagyok, az Általa kirendelt helyen. Tudom, és bízom benne, hogy ez a jó számomra!
Neki engedve végezhettem el Kolozsváron 2011-2017 között a teológia alap és mester képzését a Protestáns Teológiai Intézetben, illetve 2015-2018 között a valláspedagógia alapképzést és pásztorál pszichológia mesterképzést a Babeș–Bólyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán. Ezekben az években a tanulmányi képzéseken felül sok gyakorlaton is részt vettem, mint például az egyházmegyei és gyülekezeti ifjúsági táborok szervezésében, koordinálásában, a Függőleges ifjúsági konferenciák szervezésében, illetve a Csillagpont Református fesztiválok keretén belül kisebb csoportok vezetésében. Ezeken felül részt vehettem két igen hasznos képzésen is, a Konfi+ konferencián kétszer, és az MKT munkatársképző tanfolyamon, 2014-ben.
2016-ban, hét évi kapcsolat után összeházasodtunk a kedves párommal és ezt követően a szilágyperecseni családi lakásunkba költözhettünk. A teológia elvégzése után a szilágyperecseni gyülekezet meghívott gyakornok lelkipásztornak, ahol belekóstolhattam a lelkipásztori szolgálat minden területébe, miközben készültem a II. lelkészképesítő (nagypapi) vizsgára és felszentelésemre, melyekre Nagyváradon, illetve Székelyhídon került sor 2018-ban. A gyakornoki év után a gyülekezet meghívott további két évre beosztott lelkipásztornak, mely időszakban nagyon sok áldást tapasztalhattam, miközben megerősödhettem a különböző lelkipásztori szolgálatok végzése közben. Ezek közül a leginkább az tölt be örömmel, ha sikerül egy négyszemközti vagy akár kiscsoportos beszélgetés alatt elmélyülni és őszintén megnyílni egymás előtt, ilyenkor azt érezem, hogy omlanak a falak, és Isten jelenlétében egymáshoz közelebb kerülünk, valódi találkozás jön létre.
2019-ben élhettük át Isten kegyelméből azt a csodát, hogy megszületett a kislányunk, aki Isten ajándéka számunkra. Miközben a közös folytatáson gondolkodtunk a szilágyperecseni gyülekezettel, meglepetésszerűen és váratlanul érkezett a püspöki kinevezés az új gyülekezetbe, az új szolgálati helyre. Habár több szempontból nehéz a váltás, mégis hiszünk az Istenünk különös vezetésében és bízunk az ő gondoskodásában, amit nagyon sokszor megtapasztaltunk már életünk folyamán. A mi részünk a Neki való engedelmesség marad, és azáltal az elkészített áldások megélése.
A Szilágyperecsenhez fűződő emlékek és élmények mindhalálig beépültek az életünkbe, az ide kötő sok szálat nem szeretnénk sem elszakítani, sem elengedni, viszont a jövőben szükségünk lesz pár átkötésre, kibogozásra… Pilótaként messze járnék, szállnék most, és a gyönyörű Szilágyság emléke egyre csak halványulna bennem, de lelkipásztorként örömmel folytathatom itthon azt a szolgálatot, amelyre elhívott az Úr, amelyben megtalálom a boldogságot és életem kiteljesülhet, mert a helyemen vagyok… Istennek engedelmeskedve a helyemen vagyok! Legyen ez közös imádságunk: Adj Uram nekem bölcsességet, hogy megértsem akaratodat és engedelmességet, hogy megcselekedjem azt! Ámen!
Még belebotlik a nyelvem, de lassan tanulgatom: Ádám Zsolt vagyok, Völcsökről.
Áldás, békesség Istentől!