Pethő Lorand méltatása a Szilágysági Magyarok díj átadása alkalmából
Villon reinkarnációja
Pethő Lorándot nem kell bemutatni Szilágysomlyón, mégis engedjék meg, hogy felidézzek néhány életrajzi adatot, ahogy illik ilyen felemelő pillanatokban.
1983-ban született Bánffyhunyadon. Költő, műfordító, szerkesztő. Román és német nyelven is ír.
Kétéves korában szülei visszaköltöztek Szilágysomlyóra, ily módon akár szülővárosának is hívhatnánk, hisz a város hangulata, hagyományai, levegője, multikulturális zsongása, családi melege táplálta, nevelte középiskolai tanulmányai befejezéséig. Ezt követően a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán, Színháztudomány szakon szerzett egyetemi oklevelet 2006-ban.
2006-2014 között a Kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulatának az irodalmi titkára és vezetője volt. 2007-2009 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöki tisztét töltötte be.
Jelenleg Ausztriában él, nyolc kötet szerzője.
„Bárhol is lennék a nagyvilágban, a szívem a Szilágyságban maradt…” – mondta egy alkalommal ünnepelt költőnk könnyező szemekkel.
Többszőr kijelentette, hogy visszavágyik a Szilágyságba, itt érzi igazán jól magát, ahol a gyökereit még mindig öntözi a város szeretete, figyelme és elismerése.
Szerencsés a költő és szerencsés a város, hogy ilyen szívmelengető rendezvényen együtt lehetünk, az erdélyi kultúra egyik előremutató momentumán. Jelenlét, életerő, szolidaritás és megmaradás. Erős oszlopok, amelyek bizakodással töltenek el mindannyiunkat.
Pethő Loránd költészetét kortársai így jellemzik:
„Lírája extravagáns, merész, néha pengeéles iróniával él, máskor meg játékos
humorral.
Az olyan nagy témák mellett, mint a szerelem, az elmúlás, helyet kap az
idegenség, a külföldi munkát vállaló fiatal nemzedék identitáskeresése, az erdélyiség értelmezési lehetőségei ebben az idegen térben, a külváros, a magány…”
„Az extravagáns, de a magyar klasszikusokhoz és az antik költészethez visszanyúló, kötött formai hagyományokra építkező líra az olvasót felcsigázza. Az a fajta költészet, amelybe esténként nem alszunk bele, és reggelente kimossa szemünkből az álmot. A versekben föllelhető irodalmi allúziók arra késztetnek, hogy elővegyük az antik mítoszokat, a Faludy-összest, Pilinszkyt, Kosztolányit, József Attilát, Ady Endrét, Kassák Lajost, Nagy Lászlót, Orbán János Dénes összes versét és Bréda Ferenc mítoszkritikáit.”
„Somlyóról jöttem / gyomromban Orpheusz pengette húrjait” – olvasható Pethő Lorand a Robinson a Kertben című versében. És valóban, ha a kötet verseit figyelmesen szemügyre vesszük, körvonalazódik bennünk Orpheusz mitológiai alakja, aki nem más, mint Pethő Lorand költői alteregója — írja André Ferenc.
„Erdélyiség, városlakóság, otthonkeresés kívül és belül. A versbeszélő távolodik a gyermekkortól, az ismerős várostól, a hazától, egykori önmagától, beljebb hatolva a könyörtelen, brutális létezésbe.” – írja Varga Melinda.
Költőnk, bár rég kiérdemelte a szakma elismerését, eddig csupán az Irodalmi Jelen Költészeti Díját kapta meg, de örömmel jelentem be, hogy a számára talán a legjelentősebb, a szeretett városa kitüntetésének átvételét követően, a belgrádi írótársaság díját fogja átvenni novemberben a belgrádi könyvvásár keretében. Laudációt a jelentős szerb író, egyetemi tanár, Milutin Durickovic mond majd.
Kezd beérni Pethő Lorand költői pályája, már nem csak szűk hazájában, hanem a nagyvilágban is felfigyeltek egyedi, józsefattilai és adyendrei tragikummal fűszerezett, meghökkentő költészetére.
Műfordítói tevékenységével pedig máris a román költészet legjelentősebb népszerűsítői közé küzdötte magát, és úgy tartják számon, mint aki a román és a magyar kultúra között hidakat ácsol, utakat épít.
Ennek köszönhetően meghívást kapott Románia egyik legjelentősebb nemzetközi fesztiváljára Temesvárra, ahol Európa nagy költői között a magyar irodalmat képviseli.
Az AB ART Kiadó munkatársaként lelkiismeretes és színvonalas munkát végez, hozzájárulva a kiadó azon szándékához, hogy széles körben mutassa be a kortárs magyar- és világirodalom legjobbjait. Barátokként sok mindenben egyformán gondolkodunk, vannak közös céljaink és eredményeink. Irodalmi alkotásait Dr. Széman Emese Rózsa lektorálja, ezáltal is kötődik Szilágysomlyóhoz.
Szívből gratulálok neki a megérdemelt elismerésért és további sikereket, jó munkát, jó verseket és írói pályája kiteljesedését kívánom ünnepelt költőnknek sok szeretettel!
Balázs F. Attila