Partiumi Kézilabda Program – Tornák a legkisebbeknek, edzőképzés Mezőfényen
A Partiumi Kézilabda Program szervezésében U9-es tornákat tartottak Avasújvárosban és Érmihályfalván.
Régiónkat Kraszna, Szilágynagyfalu és Szilágyperecsen képviselte. Az újvárosi tornán a perecseni és krasznai csapat vitézkedett Szűcs Szilárd irányítása alatt, míg a mihályfalvi tornán a Józsa Csongor vezette nagyfalui lányok mutatták be az edzéseken megszerzett tudásuk legjavát. A legtöbb játékosnak első tornája volt, a kezdeti megilletődöttséget csakhamar a játék élvezete váltotta fel, így mindegyik együttes nagy élményekkel és hasznos tapasztalatokkal tért haza. További sok sikert és további szép eredményeket kívánunk nekik!
A programban résztvevő edzők számára tartott edző-továbbképzőt a Magyar Kézilabda Szövetség a Szatmár megyei Mezőfényen. A gyakorlati előadások keretében olyan neves edzőlegendákat láthattunk munka közben, mint Elek Gábor EHF mesteredzőt-a Magyar válogatott és az FTC női csapatának korábbi sikerkovácsát, Horváth László EHF mesteredzőt, Varga Mártát, Varga Józsefet vagy Bakos István legendás, sokszoros válogatott kapust. A képzésen tiszteletét tette Juhász István, az MKSZ szakmai igazgatója is, aki a Szövetség további támogatásáról biztosította a jelenlévőket. Köszönjük szépen mindazoknak, akik lehetőséget teremtettek a képzés megszervezéséhez és segítettek az esemény gördülékeny lebonyolításban.
A Programban dolgozó mind a nyolc szilágysági edző jelen volt, bízom benne, hogy mindannyian a magunk kis “műhelyében” kamatoztatni tudjuk az ott megszerzett tudást. Hajrá Szilágyság, hajrá Partium!
Bogya Ferenc,
Szatmár-Szilágy régiós szakmai vezető