Kockás volt és elgurult, avagy farsang bagosi színis módra
,,A Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat február 8-án tartotta meg a 2020-as farsangi mulatságát. A vacsorával,
,,A Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat február 8-án tartotta meg a 2020-as farsangi mulatságát. A vacsorával,
Döntőházként fogadta el a képviselőház azt az RMDSZ-es törvénykezdeményezést, amely a visszaszolgáltatott javak a valós
Idén motorkerékpár vásárlását is támogatja az állam a roncsautó-program keretében – jelentette be kedden Costel
Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely a jelenlegi 15,18 lejről 20
A múlt héten elfogadott sürgősségi kormányrendelet burkoltan megváltoztatja a parlamenti választási rendszert, hiszen lehetővé tenné,
Az influenzajárvány miatt négy zilahi tanintézményben részben szünetel az oktatás. Február 10-11 között nem mennek
Február 6-án, a szilágysági falugazdászok szervezésében, Gazdafórumot szerveztünk Sarmaságon. Közel 30 érdeklődő vett részt a
,,Nem olyan régen ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. Mivel különböző – és nagyon eltérő –
Ettől a tanévtől négy Szilágy megyei iskola 1.730 diákja számára biztosítanak meleg ételt. Ez idáig
Az RMDSZ által benyújtott törvénymódosítást a felsőházi szakbizottsági munkálatok alatt több pontban egészítették ki. Így
A megszavazott törvénymódosítás megteremti annak a lehetőségét, hogy minden diák anyanyelvén, magyarul felvételizhessen az egyetemre, továbbá az
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője az oktatási törvénytervezet egyik kidolgozója rámutatott arra, hogy