Tue. Dec 3rd, 2024

Nemcsak polgármester, hanem tanító, festő, író – Nyugdíjba vonult Ipp község elöljárója

„»Tiszta szívvel!« – ezzel a jelszóval indítottam a kampányom 2012-ben, és három ciklus után tiszta szívvel, nyugodt lelkiismerettel és emelt fővel adom át a hivatal vezetését az eljövő generációknak” – kezdte beszélgetésünket a szilágyzoványi Márkus László, Ipp község leköszönő, nyugdíjba vonuló polgármestere. A község nem engedi őt el, így a korábbi tanító, majd községvezető várhatóan képzőművészi tehetségét is megmutatja szélesebb körben.    

Tizenkét éve választották meg az önkormányzat élére, 1999-ig tanító, hét évig iskolaigazgató, majd tanfelügyelő volt, 1989-től 2008-ig tanácsosi tisztséget töltött be. Amikor ideje engedte, festett, bár polgármesteri tisztségével ez már szinte összeegyeztethetetlenné vált. Néhány éve könyvet írt a zoványi pincesorról, a 251 helyi pincéről, ugyanis a falut még sokan a boráról emlegetik, bár a bortermelők száma nagyot csökkent.

A váltás: a tanítói pályától a polgármesterségig

Kezdetben azt érezte, hogy új tisztsége számára idegen, mert nagyon szerette a hivatását, a tanítást, az iskolát, annak hangulatát, a gyerekeket, de nem válthatott, mert Ipp és Zovány RMDSZ-es vezetősége, a magyarság elöljárói, a lakosság egyhangúlag felkérte a folytatásra, egy újabb mandátumra. Azt mondták, jól végzi munkáját, bíznak benne, és abban, hogy továbbra is becsületesen végzi a munkáját, mert: „ezt a tisztséget csak így lehet betölteni”.

Az első tanácsülésen Márkus László azt mondta a tanácsosoknak, hogy a polgármesteri szék számára a becsületes munkát jelenti, ahonnan egyszer mindenkinek emelt fővel kell felállnia. Ha nem is sikerül minden problémát megoldania, mindent megtesz azért, hogy a lehetőségekhez mérten teljesítsen. Számos oklevéllel, elismeréssel büszkélkedhet, többek között megkapta az Ezüst fenyő-díjat, a Wesselényi-díjat és néhány napja Szolgálati emlékérmet vehetett át „a gyermekek, tanulók oktatása-nevelése érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából” (dr. Pintér Sándor magyarországi belügyminiszter). A Szilágy Megyei Könyvtár, a Hepehupa folyóirat, a Szilágysomlyói Egyházmegye is jutalmazta, és átvehette az igen megtisztelő Pro Ecclesia kitüntetést a Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről, amely szerint munkássága és a befektetett munka eredményes volt.

„Sok munka, nagyon sok tennivaló és kijavítani való, megoldásra váró feladat volt az elmúlt 12 évben. Nem sikerült mindent megtennem, megtennünk a mellettem lévő csapattal, de az eredmények mégis magukért beszélnek. Önerőből és az RMDSZ hathatós támogatásával, a megnyert projektek sokaságával, számos megvalósítással büszkélkedhetünk. Ha tömör leltárt készítünk munkánk eredményeiről, áttekinthetőbbé válik, mi is történt az elmúlt években. Ipp községet öt falu alkotja. Polgármesterként mind az öt sorsa szívügyemmé kellett hogy váljon, és természetesen a rám szavazók, a bennem bízók településeit kiemelten támogattam” – mesélte Márkus László.

Fejlesztették az infrastruktúrát

Ipp és Zovány nagy részében nem volt ivóvízhálózat. Az elmúlt évek alatt bővítették a rendszert a kimaradt utcákban, közel 6 km hosszúságban. Párhuzamosan kiépült a vízhálózat Alsó- és Felsőkaznacson is, így ma már a község minden háza előtt elhalad a vízvezeték. Ugyanakkor a végéhez közeleg a szennyvízhálózat kiépítése, jelenleg építik a szennyvíztisztító-telepet, ezáltal ősszel a háztartások megkezdhetik a csatlakozást a rendszerre, továbbá szintén zajlik az előző projektből kimaradt utcák csatornázása is.

További részleteket a https://maszol.ro/belfold/Nemcsak-polgarmester-hanem-tanito-festo-Nyugdijba-vonult-Ipp-kozseg-eloljaroja oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.