Nagyvárosi életből a pörgős községbe – interjú Major Annával

Kellemes hangulat, naturista színek, cserepes és vágott növények kavalkádja várja Krasznán a nemrégiben átalakult Anna Virágüzlet az érdeklődőket. Major Erzsébet és férje, Zsolt nagyjából húsz évvel ezelőtt indították a vállalkozásukat: eleinte koszorúkötéssel foglalkoztak, később jöttek a csokrok, kopogtatók, díszek, aztán szuvenírekkel és különféle játékokkal is kecsegtették az üzlethelyiség polcai a vásárlókat. A vállalkozás kezdte kinőni azt a két egybekötött termet, ahol eddig voltak, így az elmúlt esztendőben úgy döntöttek, kettéválasztják a virágkötészetet az ajándékoktól. Ebben már nagy segítségükre vált a házaspár nagyobbik gyermeke, Anna, aki Kolozsváron néprajzot, majd Budapesten virágkötészetet tanult. Egyetemi éveiről, a haza­költözésről, az új helyiségről és a jövőbeni terveiről kérdeztem őt.

Miért éppen a néprajz szakot választottad az érettségi megszerzése után? Mi fogott meg benne?

Valószínűleg minden néprajzos így kezdené ezt a történetet: az iskolai éveim alatt néptáncoltam, és nagyon tetszett a táncházok hangulata, szerettem énekelni, sokat jártunk fellépésekre, előadásokra, így hamar megfogott ennek a világnak a kultúrája, idővel pedig elkezdett érdekelni a társadalomtudományi oldala is. Három évvel ezelőtt végeztem alapképzésen a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Néprajz és Antropológia karán, a szakdolgozatomat pedig tavalyelőtt finalizáltam. A tanszék egyik legnagyobb érdeme az, hogy a kis létszám miatt az oktatók, professzorok hatalmas figyelmet szenteltek ránk egyénileg is, mindenki el tudott merülni a saját kutatásaiban, nagyobb szakmai segítséggel és tanári támogatással segítettek minket. A tantárgyak az antropológia különböző ágazataiban merült ek ki: tanul­tam vizuális antropológiát, egy szemi­náriumon pedig filmeket néztünk, amiket aztán egy filmklub keretén belül kielemeztünk, vitáztunk róluk, megbeszéltük a problémafelvetéseiket. Emellett volt még hiedelemkutatás is, ami nekem a szakterületemmé is vált, valamint történelmi és kortárs mitológiát, narratológiát, tánc­antropológiát, népi vallásosságot is tanul­tam.

A Hepehupa művelődési folyóirat 2020-as évfolyam harmadik számában megjelent tőled egy részlet a tanulmányodból, ahol főként a krasznai hiedelmekről, rontásokról, babonákról számolsz be. Hogyan viszonyultak a témához a megkérdezettek?

Tulajdonképpen ez egy egészen érdekes munkafolyamat volt, egyik beszélgetés követte a másikat, és az aktuális interjúalany mindig ajánlott egy másik embert, akihez a későbbiekben nyugodtan fordulhattam. Többféle korosztályt is kérdeztem ezzel kapcsolatban, ami szerintem utólag nem egy szándékos döntés volt. Rengeteg kínos szituációban volt részem, sokakat kellemetlenül érintette a téma, még ha hittek is benne, nem szerettek róla beszélni. Szerencsére egy-két alkalommal volt mellettem valaki a megkérdezett emberen kívül, akinek hatására egy fokkal bátrabban nyíltak meg előttem a beszélgetőpartnereim. Mindig próbáltam tapintatosan közelíteni a téma felé, mert szakirodalmakból és az egyetemi előadásokból is értesültem már arról, hogy ilyen helyzetben óvatosan kell bánni az emberekkel; ez nem egy olyan téma, amiről könnyen el lehet csevegni, és alkalmanként semmi­lyen kedvesség nem bírta volna szóra a meg­keresett embert.

Hogyan jutottál arra a döntésre, hogy Budapesten folytasd a tanulmányaidat?

Mindig is egy olyan munkát képzeltem el magamnak, ahol a kezemmel kell dolgoznom. Alapvetően egy kreatív beállítottságú ember vagyok, illusztrálok, festek, rajzolok, világéletemben mindig valamivel matattam, és bár intellektuálisan nagyon kielégítő volt a néprajzi egyetem és az ottani projektek, és mivel nem sikerült időben véglegesíteni a szakdolgozatomat, elkezdtem kacsintgatni azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha én is bekapcsolódnék a családi vállalkozásunkba, ami már lassan húsz éve működik a községünkben. Édesanyám autodidakta módon tanulta annak idején a szakmát, később persze képzésekre, kurzusokra is járt, így mindig előttem volt a példa, ami megalapozta bennem a virágok és a kötészet iránti szeretetemet és tudásomat. Az évek során rengeteg virágkötő munkájával találkoztam már, ennek ellenére számomra még mindig ő A virágkötő, ő az, akire a leginkább felnézek ilyen téren.

Egy ismerősöm beszámolója alapján döntöttem el végül, hogy jelentkezem a Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola virágkötő szakára, ahol a szakmát is sikeresen elsajátítottam. Persze az is nagyban közrejátszott a döntésemben, hogy még nem szerettem volna elengedni a nagyváros gondolatát, a tapasztalatok szerzésének lehetőségét, sem az utazgatás, sem más nagyvárosok életmódjának megismerésének gondolatát.

Budapesten teljesen másfajta tapasztalatokat szereztem, mint Kolozsváron; az itteni egyetemi élet és oktatási rendszer egy elég magas fokra helyezte azt a bizonyos lécet, éppen ezért egy kicsit kiábrándultam a két éves képzés során. Ennek ellenére tanulás mellett tudtam dolgozni is egy virágboltban, így utólag visszagondolva a munkahelyemen Temesi Katalin által, és a szakmai gyakorlatokon Móri Imre virágkötő mester kezei alatt tanultam meg igazán virágot kötni.

Hogyan indult a családi vállalkozásotok?

Mikor a szüleim összeházasodtak, az instabil helyzetnek hála nem volt rendes állásuk, eléggé kilátástalan helyzetben voltak. Akkor költöztek abba a központi házba, ahol jelenleg is élünk, és aminek a földszintjén kapott otthont a virágüzlet is. Egy ismerősüktől tanulták meg a koszorúkötést, és innen indult a gondolat, hogy más megoldás hiányában mi lenne, ha ezzel kezdenének el foglalkozni. Eleinte nagyon sokan ellenezték az ötletüket, mert bár igény volt a kegyeleti koszorúkra, virágcsokrokat vagy a vágott virágokat nem nagyon díjazták, hiszen akkoriban mindenkinek volt virágoskertje. Aztán persze az idő őket igazolta, és mégis megnövekedett az igény az ilyesmire. Sze­rintem a részükről ez egy kockázatosnak tűnő lépés volt, és nagyon örülök, hogy végül bejöttek a számításaik.

Mikor döntöttétek el, hogy különválasszátok a virágokat az ajándéktárgyak­tól?

Számomra eleve összeférhetetlen volt, legalábbis fejben, hogy a virágkötést össze lehet egyeztetni az edényekkel, a szuvenírekkel vagy más ajándéktárgyakkal, és egy adott ponton már annyira zsúfolttá vált a bolt, hogy képtelenégnek tűnt mindennek egyenlő teret adni. Mindkét részt meg szerettük volna tartani, viszont úgy kellett alakítanunk a helyzeten, hogy változtatás esetén egyik oldal se sérüljön. Az év vége felé felszabadult egy üzlethelyi­ség a boltuntól néhány méterrel lejjebb, és egyből megfogalmazódott bennünk, hogy ez lesz a megoldás a gondunkra. Ez a nagyjából százhuszonöt éves vidéki, magas belterű polgári ház eredetileg a nagymamám lakóháza volt, és bár renoválnunk kellett, nagyon könnyen személyre tudtuk szabni. Két külön termet alakítottunk ki, egyet a virágkötés helyszínének, a belső tér pedig a cserepes virágoknak és a kisebb ajándéktárgyaknak ad otthont. Emellett még vannak könyveink is, ami elég merész vállalkozás volt a részemről pénzügyi szempontból, viszont nagyon jól esik a jelenlétük, és remélem, idővel ők is felkeltik majd az emberek érdeklődését. A későbbiekben szeretnénk még bővíteni a palettát különböző kézműves termékekkel, saját gyártású dolgokkal is.

Amikor visszatértem Krasznára, azon a véleményen voltam, hogy az embereket úgysem fogja érdekelni az a típusú kötészet, mint amivel én is foglalkozom, jobban fognak ragaszkodni a régi, hagyományos csokrokhoz például, de szerencsére nagyon is nyitottak az újdonságokra, és a költözést sem fogadták olyan rosszul, mint eleinte gondoltam.

Milyen jellegzetes elemei vannak az új virágüzletnek?

Szerettem volna egy kortárs környezetet kialakítani az új helyiségben, kicsit vadócabbat és merészebbet az azelőttihez képest, és nagyon aggódtam azért, hogy ezzel nemigazán fognak azonosulni a vásárlók, de szerencsére ez az előrejelzés is hamar megdőlt.

Különböző stílusokat érintünk, nem is tudnám igazán kategorizálni, inkább egy fúzióként gondolok rá. Nagyon szeretem a minimalizmust, ami azért nem tud rendesen visszaköszönni egy virágboltban, mert nagyon sok a kellék, sokszínűek a virágok és különböző méretű tárgyak vannak benne. Ezt a vonalat ötvözném a naturistával, amit inkább az ág, a kő és a tégla képvisel, ez a kompozíció viszont nem mindenki ízlésének felel meg. Éppen ezért vittünk bele a térbe egy bohóbb, játékosabb jelleget, némi komolysággal fűszerezve: sötétek a falak, a nagy térnek köszönhetően könnyen játszani tudunk a magasságokkal és a mélységekkel. Van a teremben némi indusztrális vonal is a csöveknek és a szabadon lógó zsinóroknak hála, és még néhányat saját képeim közül is elhelyeztünk a fennmaradt üres helye­ken, amiből a későbbiekben többet is be szeretnék csempészni, hogy egy kicsit művésziesebb vonalat képviseljen a bolt.

Mit jelent számodra a virágkötészet?

Elsősorban kísérletezést, kreativitást, alkotási és kibontakozási lehetőséget, természetközeliséget. Szeretem úgy használni a virágokat egy adott kompozícióban, hogy meghagyom számukra, hogy a természetes fényükben tündököljenek, azaz nem manipulálom a szárait, nem kényszerítem őket arra, hogy természetellenesen zsúfolódjanak a csokorba, hanem organikusan illesztem őket egymáshoz.

Kabai Krisztina