Minden magyar ember szívében ünnep marad a Március 15-e
A szakbizottság negatívan véleményezte az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetet, miszerint Március 15-ét ünnepnappá nyilvánítsák. A javaslat lehetővé tenné, hogy a magyarlakta településeken helyi költségvetésből rendezvényeket tartsanak, és kérésre a magyar alkalmazottak szabadnapot vegyenek ki.
,,Továbbra is kiállunk a tervezet mellett, megpróbáljuk azt elfogadtatni, mert Március 15-e egy érzelmi kérdés a magyarság számára, és egy nagyon fontos ünnep. Ahogy más kisebbségeknek is megszavazott már a parlament számukra jelentős napokat, úgy tartom, ennek a másfél milliós közösségnek is kijár egy ünnepnap, ezért azzal a reménnyel győztük meg a parlamentet, hogy utalja vissza a szakbizottságba a javaslatot, hogy talán meg tudjuk győzni egyrészt a bizottság tagjait és másrészt a plénumot, hogy ne vesse el ezt a javaslatot, és adjon helyet a kérésünknek és az igazunknak” – nyilatkozta Seres Dénes képviselő.
A szakbizottságnak két hét áll a rendelkezésére ennek újratárgyalására, és remélhetőleg ezúttal pozitív véleményezést fog adni. A negatív hozzáállás az államelnök hangulatteremtésének, hangadásának a következménye, miszerint minden, ami magyar érdek, azt vissza kell utasítani – tette hozzá a képviselő.
Kulcsár Mária