Megújult erővel és lankadatlan lelkesedéssel keressük kilencedjére is Erdély legszebb magyar dalát!
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete idén kilencedjére hirdeti meg zenei pályázatát MINDEN erdélyi zenésznek és zenekarnak. A pályázatra tapasztalattól függetlenül lehet benevezni! A pályázat két elsődleges célja, hogy elősegítse és promoválja a minőségi, magyar nyelven íródott, itthoni dalok születését, emellett hogy olyan tehetséges zenészeknek nyújtson bemutatkozási lehetőséget, akik másképp nehezebben kapnának nyilvánosságot.
Pályázni lehet egyszemélyes produkcióval és zenekarral is, műfaji megkötés nélkül. A pályázó zenészek és zenekarok jelentkezését a Legszebb Erdélyi Magyar Dal: az év felfedezettje kategóriába várjuk. Fontos megemlíteni, hogy hangsúlyt fektetünk a már sikeres zenekarokra is, hisz a középpontba a DAL fog kerülni.
A pályázó zenészek és zenekarok tehát lehetnek teljesen amatőrök, avagy már jól ismert zenészek. A korhatárral kapcsolatban szintén nincsenek megkötéseink.
Másik kategóriánkban a közönségnek is teret adunk: a Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2023 címre a rajongók által lehet dalokat nevezni. A címre nevezett dalok közül a zsűri szakmai szempontok alapján kiválasztja a legjobb hat dalt, amelyek közül közönségszavazás segítségével dől el, hogy melyik lesz Erdély legszebb magyar dala. Az egyetlen szabály az, hogy csak erdélyi zenekarok 2022. január 1-e után megjelent dalait lehet benevezni a versenybe.
Az érdeklődők egy nevezőlap segítségével nevezhetik be kedvenc erdélyi magyar dalukat, mely megtalálható a Legszebb Erdélyi Magyar Dal Facebook oldalán.
A felhívásra bármilyen zenei stílusban lehet nevezni, sőt, kifejezetten bátorítjuk az underground stílusokban alkotókat, hogy dalaikkal színesítsék a hazai zenei palettát.
A pályázatok leadásának határideje 2023. október 15., vasárnap éjfél. A gálaestre november 4-én kerül sor, a zenekarok fizikai jelenlétével, de természetesen ONLINE formában is közvetíteni fogjuk a Legszebb Erdélyi Magyar Dal Facebook-oldalán. Ha a körülmények megengedik, akkor szívesen várjuk az érdeklődőket is a helyszínre!
További részletek és a jelentkezési lap, elérhető az EMKISZ honlapján