Tue. Dec 3rd, 2024

Alsófüld község – Máté Tamás alpolgármester: A mi helyünk itt van, és ha itt vagyunk, tennünk kell azért, hogy jobban érezzük magunkat

Ketesden születtem 1984. augusztus 2-án. Iskoláimat Bánffyhunyadon, majd Kolozsváron végeztem, először egy poszt­líceumot könyvelés szakon, majd föld­rajz-turizmus szakon szereztem diplomát a BBTE-n.

Egyetem mellett egy nyomdában dolgoztam, tanulmányaim befejezése után megnősültem, majd feleségemmel kimentünk Amerikába, világot látni, dolgozni. Jó volt, de rá kellett jönnünk, hogy a mi helyünk itt van, és ha itt vagyunk, tennünk kell azért, hogy jobban érezzük magunkat.

A polgármesteri hivatalba 2015-be kerültem, mint a polgármester személyi tanácsadója. A 2016-os választásokon RMDSZ-es tanácsosként bekerültem a tanácsba, és megválasztottak alpolgár­mesternek. Sajnos, négy hónap múlva elhunyt a polgármesterünk, így helyettes polgármesterként szolgáltam 8 hónapig. NEM volt könnyű, hiszen rengeteg elkezdett munkánk, és hatalmas adósságunk volt, de lassan-lassan minden helyrejött.

 

Ketesd viszonylatába a következő fej­lesztések történtek az elmúlt 4 évben:

– 1800 m2 járdát építettünk,
– kápolnát építettünk,
– tataroztuk a kultúrotthont kívül-belül, festettük, új födémmel láttuk el,
– központi fűtést szereltünk be a kultúrotthonba és a kápolnába,
– mezei utakat köveztünk,
– modernizáltuk a közvilágítást,
– rendeztük az egyházi és közbirtokosság földjeinek a birtokleveleit

 

Község szinten:

– 11 km utat aszfaltoztunk,
– felújítottuk Felsőfüldön az iskolát,
– felújítottuk a multifunkcionális épületet Középfüldön (könyvtár, orvosi rendelő, tanterem),
– kápolnát építettünk Középfüldön,
– felújítottuk a polgármesteri hivatalt Alsófüldön,
– 3 km-rel bővítettük az ivóvízhálózatot

 

Terveink Ketesd viszonylatában:

Elsődleges szempont a csatornahálózat kiépítésé és a járdák befejezésé, valamint a mellékutak aszfaltozása.

,,Remélem az elmúlt évek bizonyítják, hogy munkámmal mindig a község fej­lesztésén dolgoztam, azért hogy annak lakói jobb körülmények között élhessék mindennapjaikat. A jövőben is arra fogok törekedni, hogy ez így legyen, a megkezdett munkát folytatni fogom, és arra törekedszem majd, hogy itthon is élhető körülményeket te­remtsünk az itt mara­dottak számára.”

 

Tanácsosjelöltjeink

Máté Tamás

Ambrus György Csaba

Czondi István Tibor

Kulcsar János

Bálint Ágnes Emese

Borbély János

Tamás Oszkár

Tamás József

Szőke Attila László

Mihály Ana

Tamás István Ádám

Ambrus János