M. Dajbog: Rendőr- és csendőrjárőrök fognak ellenőrzéseket tartani az előttünk álló hosszú hétvégén
Rendőr- és csendőrjárőrök fognak ellenőrzéseket tartani az előttünk álló hosszú hétvégén, hogy meggyőződjenek arról, hogy a polgárok kizárólag a katonai rendeletekben megjelölt indokokkal hagyták el otthonukat – közölte csütörtöki sajtóértekezletén Monica Dajbog, az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR) szóvivője.
,,A járőrök egyik fő feladata, hogy kiszűrjék azokat, akik a katonai rendeletekben előírtaktól eltérő okokból kívánnak utazni, és így hozzájárulhatnak az új koronavírus terjedéséhez” – fejtette ki Dajbog.
A hét végén mintegy 36 ezer rendőr és csendőr teljesít majd szolgálatot, akikhez helyi rendőrök is csatlakoznak
A járőrök sűrűbbek lesznek azoknak a helyeknek a környékén, ahol más körülmények között tömegrendezvények szoktak lenni május 1-jén – mondta el a szóvivő.
Ugyanakkor ellenőrizni fogják, hogy senki ne hagyja el a karanténközpontokat.
A rendőrség szokásos egységeit kutyás és lovas rendőrök is segítik, a közlekedést helikopterekből is felügyelik – részletezte Monica Dajbog.
agerpres.ro