A Novodor FC kizárólag levélrágó bogarak lárvái ellen hatékony. A termék különleges előnye, hogy élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 1 nap, tehát a permetezést követő napon fogyasztható a vele kezelt paradicsom. Azoknak a kertészeknek, termelőknek, akik vegyszeres alapú készítményeket már nem szeretnének használni, lehetőségük van egy ökológiailag, egészségügyileg biztonságos készítmény használatára.
Elsősorban azon tulajdonsága értékelhető, hogy nem mérgező, nem fenyegeti veszély az emberi szervezetet, sem más hasznos szervezeteket, pl. a katicabogarat sem. Akik már ismerik a biológiai növényvédelem által nyújtott lehetőségeket, azoknak külön öröm, hiszen a már megkezdett biológiai védekezést a kultúrnövényeken nem kell megszakítania kémiai vegyszer használatával, az így kezelt növényből bármikor ehetünk, nincs várakozási idő. A készítmény megvásárlásakor a kapott használati utasítást figyelmesen el kell olvasni, hiszen nem egy hagyományos kémiai vegyszerről van szó.
Fontos betartani a gyártó cég által leírt utasításokat. Ezenkívül jó, ha folyamatosan figyeljük a burgonyabogár fejlődését, és így meg tudjuk állapítani azt, hogy mikor célszerű elvégezni a permetezést ellenük. (Fiatal lárva korukban!!) A készítmény elsősorban a lárvákat semmisíti meg, de nemrégiben a kutatók rámutattak arra, hogy ez a baktérium a felnőtt egyedeket is károsítja, mégpedig a tojásrakó rendszerüket támadja meg, így csak 80%-kal kevesebb tojást képesek lerakni. A lárvák, illetve felnőtt egyedek a lepermetezett levelek rágása közben megfertőződnek a baktérium spóráitól, amelyek megkezdik működésüket a szervezetükben, és tönkreteszik a lárvák emésztőrendszerét, sőt, a felnőttek tojásrakását is korlátozzák.
A fertőzés után a lárva mintegy 5-30 perc elteltével abbahagyja a rágást, s noha ugyan még egy ideig a növényen marad, de már nem károsít. 2-3 nap múlva a fertőzött lárva szó szerint elcsorog, cseppfolyós lesz. Sokan itt kezdenek el gondolkozni, hogy hogyan is működik ez a permetszer, hiszen majdnem mindegyik lárva életben van még egy pár napig, és hát nem ehhez voltunk eddig szokva?! Csak egy picit kell elgondolkodni afelett, hogy ami nem eszik, az nem is károsít, és ebből kiindulva máris megváltozik a szemléletünk. Egy szó mint száz, ez a világszerte ismert és használt biológiai készítmény a Novodor FC® az egyik legbiztonságosabb és leghatásosabb készítmény a burgonyabogarak ellen, csak megfelelően kell használni. Azaz, rögtön a kelés kezdetekor a sárga tojásokból megjelenő első pirosas burgonyabogár lárvákat kell lepermetezni vele.
A hatásfoka növekszik, ha porlasztó permetezést alkalmazunk. Ajánlatos a leveleket alulról is lepermetezni. A permetlé könnyebb felszáradása érdekében a permetezést eső előtt legalább 2-4 órával el kell végezni. A kezelés 10-14 nap elteltével megismételhető a második generáció ellen is, a Novodor FC® ugyanis nem szokható meg, nem alakul ki rezisztencia, mint a kémiai vegyszereknél. A szer alkalmazása egyszerű, a környezetkímélő biológiai alapú készítmény alkalmazásával a burgonyabogarak elszaporodása megfékezhető, s az így kezelt burgonyával a családot sem veszélyeztetjük mérgekkel.
A magasabb színvonalú és biztonságosabb termelés érdekében vegyük fontolóra a biológiai növényvédelem eszközeinek alkalmazását! Nem csak a természet lesz hálás érte.
gazigazito.hu