Középiskolásoknak szóló vitaképzést indít a MIÉRT
A MIÉRT Erdélyi Perpatvar során középiskolás diákok vitacsapatokba szerveződve elsajátíthatják a brit parlamentáris vita alapjait, majd helyi, később országos szinten mérik össze tudásukat.
Az érdeklődők október 27-től regisztrálhatnak az esemény weboldalán, 10 területi szervezetnél lehet bekapcsolódni, Udvarhelyszéktől, Brassón át, egészen Nagyváradig. A szervezők háromfős csapatok jelentkezését várják, de lehetőség van egyénileg is regisztrálni, ebben az esetben a területi szervezetek állítják össze a csapatot!
„Ötletként az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács Perpatvar nevű projektje szolgált, amelynek során 8 középiskolás csapat 3 hónapon keresztül vett részt képzéseken, majd több vitafordulót és végül döntőt is szerveztünk! Meglepett bennünket is, hogy mennyire népszerű volt a diákok körében, ezért úgy döntöttünk, hogy a MIÉRT égisze alá tartozó többi területi szervezettel együttműködve erdélyi szintre emeljük a programot. Véleményem szerint rendkívüli módon fejleszti a diákok logikus gondolatmenetét, érvelésre alapuló vitakultúráját, és nem utolsó sorban számos közéleti témáról szereznek ismereteket” – vázolta fel Tornai Szilárd vitaoktató, a program koordinátora.
„Két évvel ezelőtt az udvarhelyi középiskolásoknak szervezett vitafórumon olyan vitát hallgattam végig tizenéves fiatalok között, ami szinte bármelyik romániai politikus számára példaértékű lehet. A MIÉRT számára fontos küldetés, hogy a fiatalok, de mi saját magunk is megtanuljunk érdemben vitázni. Sokszor tapasztaltuk azt, hogy a saját szervezetünkből, de még az RMDSZ szintjén is hiányzik az érvelésre alapuló vitakultúra. Pont ezért döntöttünk úgy, hogy a fiatal generációnak adunk egy lehetőséget arra, hogy ők ebben sokkal jobbak legyenek!” – mondta Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke.
További részletek az esemény weboldalán és a MIÉRT Facebook-oldalán találhatóak.