Könyvajánló – Tőtős Áron: Kémer öröksége
A több mint 700 éves múltra visszatekintő Kémer az egykori Kraszna vármegye egyik legnagyobb, legjelentősebb, időnként mezővárosi rangú települése. Egykor rendszeres vásározó helye is volt. Az 1848-as jobbágyfelszabadulást megelőző rendi korszakban a helyi társadalom összetett voltát jelzi a nemesi jogállású réteg helyben lakó családjainak nagy száma. Másrészt kiemelendő a kémeri határban birtokos főnemesek, a báró Bánffyak és Jósikák, meg a gróf Rhédeyek jobbágyságának tömege. Érdemes tudni, hogy 1820-ban Kémeren 245 jobbágytelket számoltak, legtöbbet a kis partiumi vármegye települései közül. Ugyanakkor a megyeszékhely Kraszna 232, Perecsen 192, Nagyfalu 190 telekkel következett utána. A polgári korszak idején a községben jelentős volt a kézműves iparosok, kereskedők száma is. Köztük 1892-ben már olyan foglalkozások is jelen voltak, mint a borkereskedő, a mészkereskedő, meg az üveges. 1880–1890 tájékán az akkori Szilágy megye legnagyobb virilistái (adófizetői) között mindig jelen volt 3-4 kémeri illetőségű polgár. Köztük szerepelt a református lelkész, a községi jegyző és az agro-technika modernizálásában példamutató föld-bérlő is.
A könyv bevezetőjében olvasható, hogy az utóbbi évtizedekben megélénkült az érdeklődés Kémer története, néphagyományai és jelene iránt. Major Miklós 1998-ban megjelent kötete (Kémer, a helyét kereső nagyközség), Buboly Magdolna munkája (Kémer helynevei, Budapest, 2004), a többek által jegyzett Kémeri falukönyv (2009), illetve a szilágysági tájak szociográfiáját, történeti mondáit tartalmazó művek (Beke György, Magyar Zoltán írásai) mellett említi a szerző a mi 1969ben Kémeren végzett néprajzi kutatásunkat is. Akkor mi Barabás Jenővel és Küllős Imolával a Magyar Néprajzi Atlasz hatalmas, 200 témalapot tartalmazó kérdőívével kerestük fel a községet. Néhány napot töltöttünk ott folytonos kérdezősködéssel, fotózással, a szükséges dokumentáció összeállításával. Akkor még nem is tudtuk, hogy milyen szerencsésen választottuk ki ezt a kutatópontot, mint a vidéket reprezentáló települést. Kémer és a kémeri emberek emlékét máig szeretettel őrizzük. Kémer – Krasznával, Bogdánddal, Désházával és még néhány szilágysági településsel – az 1980-as években megjelent Néprajzi Atlasz mintegy 640 térképlapján szerepel, tölti ki a Partium térségének jelentős hányadát.
Tőtős Áron könyve a magyar helytörténeti kutatás kiemelkedő teljesítménye. Kémer és népének története áll a vizsgálat középpontjában, de figyelemmel van az egykori Kraszna vármegye és a későn létrejött Szilágy vármegye, sőt a Partium társadalmi viszonyainak történeti alakulására is. Egyszerre alapos, filológiailag pontos szakmunka, s a széles olvasóközönség számára is érthető, izgalmas olvasmány.
Mindenkor ragaszkodik a forrásokkal igazolható történeti tényekhez, s nem él megalapozatlan feltevésekkel, laza általánosításokkal. A nemzetiségi, felekezeti kérdéseket éppúgy elfogulatlanul, tárgyszerűen tárgyalja, mint a társadalmi devianciák, az erkölcsi tévelygések, bűnesetek elõfordulásait. A könyv nagy érdeme, hogy több tudományág számára szolgáltat értékes, eddig feltáratlan adatokat. A szűken vett helytörténet mellett a történeti demográfia, az agrártörténet, az egyháztörténet, a történeti szociológia, a művelődéstörténet és a néprajzi kutatás számos ága profitálhat belőle. Olyan honismereti munka, amely a messzi múlt idők mellett a közeli múlt és a jelenkor változó viszonyaira is tekintettel van, nem éri be régmúlt korok vizsgálatával. Szerencsés az a település, amelyikről a kémeri monográfiához hasonló könyv születik. Végezetül mint a kémeri bor kóstolója, felhívom a figyelmet Ady Endre 1907-ben keltezett, Bölöni Györgynek írott soraira. Párizsból köszönte meg barátjának postán küldött borát e szavakkal: „Áldja meg az Isten Kémer derék dombját.” Örömmel ajánlom e könyvet minden leendő olvasójának.
Dr. Paládi-Kovács Attila,
etnográfus, egyetemi tanár,
a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja