Tue. Dec 3rd, 2024

Kettős ünnep Mocsolyán

Kettős ünnepet ültek vasárnap délután a Szilágysámson községhez tartozó Mocsolyán. A helybéliek hálát adtak a nemrég elkészült kultúrotthonért és köszöntötték a település szépkorúit, többek között a 102 éves Ida mamát.

A hálaadó istentiszteleten zsúfolásig megtelt az új kultúrotthon. Kádár György Tamás esperes az ünnepi istentiszteleten kiemelte, mindenkinek az életében nagy áldás, ha elmondhatja, bár idősebb lett, megöregedett, a gyermekeit útnak eresztette, de még mellette van a társa. Az életben mindig van egy kéz, amire lehet számítani, még akkor is, ha már a családtagokra, vagy azokra, akikre addig támaszkodott, már nem lehet. Ezért arra szólította fel a jelenlévőket, hogy bízzák Istenre, az Ő megtartó kezére magukat, mert Ady szavaival élve, „Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten.”A l’Adyk verséneklő együttes is fellépett Mocsolyán | A szerző felvételeA l’Adyk verséneklő együttes is fellépett Mocsolyán | A szerző felvétele

Lukács Levente helyi református lelkipásztor Márai Sándort idézve elmondta: ,,Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.” A szépkorúakat köszöntve megfogalmazta, szükség van ilyen közös napra, együttlétre, mert szükség van az idősekre, a tapasztalatukra, a higgadt bölcsességükre, a türelmükre. A kultúrotthon kapcsán megjegyezte: nem kevés munka, nem kevés fejtörés, szenvedés, szervezkedés, aggódás árán végre sikerült, elkészült. Megköszönte az adományokat, a sok türelmet, és azt kívánta, hogy az épület az összefogásra vezessen, „ahol kicsitől nagyig, fiataltól idősig, bármilyen felekezettől függetlenül, együtt, egy közösség vagy egy község lehetünk igazából.”

Az eseményről részletesen a https://maszol.ro/kultura/Kettos-unnep-Mocsolyan oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.