Tue. Dec 3rd, 2024

Jövőtől a borravalónak is szerepelnie kell a kiállított nyugtán a vendéglátóegységekben

Jövő évtől a vendéglátóegységekben kapott nyugtának tartalmaznia kell a vendég által önkéntesen adott borravaló értékét. A módosító-javaslatot is tartalmazó jogszabályt döntéshozó fórumként szavazta meg december 13-án a parlament képviselőháza. Többpárti célkitűzés volt a borravaló rendszerének törvényes szabályozása, azonban a gyakorlati kivitelezést a Szövetség módosító-javaslata értelmében fogadták el.

A jogszabály tisztázza a borravaló törvényes fogalmát, mely szerint csak az a pénzösszeg nevezhető borravalónak, amelyet a vendég a nyugtán szereplő összegen kívül önszántából ad a kiszolgálásért. Azonban továbbra is tilos bármilyen szolgáltatást borravalóhoz kötni, a borravaló ezentúl is opcionális lesz. A vendéglátóegységekben 2023. január elsejétől a borravalót kétféleképpen lehet majd feltüntetni a nyugtán a vendég kérésére: kiválaszthatja, hogy a végösszeg 0 és 15 százaléka között milyen összeget szán borravalóra, vagy abszolút értékben is feltüntetheti az összeget.

Az alkalmazottak borravalóból származó jövedelme fizetésen kívüli jövedelemnek számít, ezért jövedelemadó-köteles lesz, azonban kevesebb adóterhet vetnek ki rá, csak a 10 százalékos személyi jövedelemadó befizetésére kötelesek. A kapott borravalók értékét kötelező lesz szétosztani az alkalmazottak között, amelynek módszertanát a vendéglátó belső szabályzata kell rögzítsen.