Jóváhagyta a szenátus jogi bizottsága a pszichoaktív szerek hatása alatt volánhoz ülők büntetéséről szóló törvénytervezetet

Elfogadta a szenátus hétfői ülésén a kábítószerek vagy más pszichoaktív szerek hatása alatt történő járművezetés büntetéséről szóló törvénytervezetet.
A jogszabályjavaslat elfogadását 85 szenátor támogatta, hárman ellenezték, 30-an tartózkodtak.
E szerint bűncselekményt követ el az a sofőr, akinek a vérében pszichoaktív szert mutatnak ki.
A felsőház jogi bizottsága hétfőn módosításokkal fogadta el a tervezetet, amelyen délután a plénum már nem változtatott. A jogszabályjavaslat szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel és bizonyos jogoktól való eltiltással büntethető az a gépkocsivezető, akinek a vérében drogot vagy egyéb pszichoaktív szert mutatnak ki. A tettet nem büntetik, ha a pszichoaktív anyag jelenlétét a szervezetben orvos által előírt és az ajánlásoknak megfelelően szedett gyógyszer idézte elő.
A törvény egy évvel a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után lép hatályba. Addig az egészségügyi minisztériumnak jóvá kell hagynia az ebbe a csoportba tartozó pszichoaktív anyagok jegyzékét, illetve intézkednie kell annak érdekében, hogy az ilyen anyagokat tartalmazó gyógyszerek legyenek vénykötelesek – áll a szakbizottság által elfogadott módosító javaslatban.
A törvénytervezetről a képviselőház szavaz döntő házként.
agerpres.ro