Jótékonyság a mai világban

Müller Péter mondja: „Az a legnehezebb manapság, hogy hiányzik – nem is a szeretet – hanem a jóság. Ha valaki jó hozzánk, hirtelen melegünk lesz. Érezted már, hogy átsuhan rajtad valami megnevezhetetlenül kellemes érzés. Sőt, meg is lepődsz, hogy ilyesmi van még egyáltalán. Egy jó szó, egy jó tett – és szinte megszédülsz… Érezted már?”

Valóban ez a melengető érzés emberi mivoltunk alap köve, hisz a családunkban ezt a szeretetet kaptuk szüleinktől, és ezt igyekszünk átadni gyermekeinknek, szeretteinknek. Ez a természetes. De, sajnos nem mindenki számára.

Az alábbiakban, erről a nem mindenki számára elérhető jóságról szólnánk.

A Szilágybagosi Bánffy Kulturális Egyesület minden évben próbál juttatni valamit a rászorulók, elesettek, szociálisan hátrányos, idős személyek, gyermekek számára, hisz úgy érezzük a mindennapi élethez, nemcsak a napi teendők, a munka elvégzése a fontos, hanem az emberek egymásra figyelése, a közösségi élet előmozdítása, egy-egy elesett, nélkülöző megsegítése, a szeretetszolgálat gyakorlása. Az idén, ezt a célt szem előtt tartva, Október során jótékonysági ruha vásárt szerveztünk, amelyen a jólelkű adományozóknak köszönhetően nagy mennyiségű ruházati terméket sikerült összegyűjtenünk, majd ezt kiegészítve, tartós élelmiszer és tisztítószergyűjtést hirdettünk településünkön, amelyben köszönjük a Szilágybagosi Református Egyházközség közreműködését és segítségét. Ismét beigazolódott, hogy jónak lenni jó, és jót tenni jó, hisz nagy mennyiségű élelem, és némi pénzadomány gyűlt össze a jólelkű adakozóknak köszönhetően.

Kerestük a lehetőséget, hogy hova tudnánk „jó helyre” adományozni mindezt, ahol hasznát tudnák venni, és így esett a választás az élesdi Kajántó Mária Gyermek és Ifjúsági Otthonban élő 11 gondozott árva gyermekre.  Miért őket választottuk? Mi, kistelepülésen élők szerencsés helyzetben vagyunk, hisz ismerjük a szomszédot, tudjuk, ki milyen problémával küzd, és ha nyitottak vagyunk és odafordulók, akkor könnyen tudunk segítségére lenni, tőlünk telhetően jót tenni! De mi van azokkal, akik egy gyermekotthonban élnek? Őket ki hallgatja meg, hogy nekik milyen problémáik vannak, honnan kapnak a megfelelő élethez szükséges odafigyelést, szeretetet? Erről Balla Júlia igazgatónővel beszélgettünk látogatásunk során, ugyanis november 18-án felpakoltuk a gyűjtött adományokat, és elindultunk Élesdre a gyermekotthonba.

Müller Péter szavaival egyetértve, amikor jót teszünk, egy meleg érzés keríti hatalmába az embert, mi is így indultunk el, azt éreztük, hogy most hasznosat teszünk. A megérkezés és kipakolás után, egy forró tea és a 11 árva társaságában beszélgetést és ismerkedést kezdeményeztünk, hisz kíváncsiak voltunk rá, kik ők, milyen életút során kerültek oda az otthonba, hogy érzik ott magukat, milyen jövőképpel rendelkeznek. Jelenleg 4 lány és 7 fiú, akik 11-18 év közöttiek élnek a gyermekotthon falai között. Bár ők hozzá vannak szokva az idegenek társaságához, hisz időközönként meg-megjelennek jótékony adományozók (ezen támogatások nélkül sajnos nehezen tudnák fenntartani és működtetni az otthont), akikkel egy-egy beszélgetés erejéig megmutathatják magukat, de mi ettől „mélyebbre” akartunk látni. Beszélgettünk a múltjukról, jelenükről, érzéseikről, arról, hogy milyen az élet a gyermekotthonban, milyen szigorú rendszabályt kell követniük, milyen merev napirendjük van: reggeli, iskola, majd délutántól zárt kapuk az otthonban, ebéd, tanulás, és kikapcsolódásként néha kézilabdaedzés, zongoraóra. Arról is szó esett, hogy a nevelők, igazgató, szakácsnéni megpróbál számukra élhető, kiegyensúlyozott mindennapot előteremteni, amely néha rendkívül nehéz, hisz a folyamatos pénzhiány, fenntartási gondok, sokszor alig érthető törvényi megszorítások között nehéz még a bentlakó gyermekek „lelkére” is figyelni, szeretetteljes közeget teremteni.

Természetesen az arcok sok mindent elárulnak: a szeretetet, ragaszkodást a nevelőnő felé, a tiszteletet az igazgatónő felé, de néha a lázadást és elégedetlenséget, szófogadatlanságot is. Nem könnyű az együttélés, hisz minden gyerek egyedi, mindegyik hozz magával egy jókora sérültséget, agressziót, haragot, viselkedészavart, szeretethiányt, elhagyatottság és gyász érzést, ami megakadályozza őt, hogy hamar megtalálja a boldogságát, és jól érezze ott magát. De szerencsére, van öröm is egy-egy arcon, odabújás, megölelés, szeretetkeresés, és hála felénk is, ezért a parányi kis figyelmességért, amit feléjük megtettünk.

Van, aki már 16 éve ott él az otthonban, van, akinek már több testvére is együtt élt ott vele, aztán van, aki csak 1-2 évig fog ott maradni, hisz nemsokára betölti a 18. évet.

Ez a bűvös 18 év egy árva gyermek számára vízelválasztóként szolgál, az élete ugyanis ott tudd jó irányt venni, vagy teljesen elromlani. Hisz ekkor megszűnik az ellátás, a biztos lakhatás, amelyet addig az állam biztosított számukra. Hiába kap egy nagy összegű kezdő pénzjuttatást az államtól, ha nem tud vele gazdálkodni, nem ismeri a pénz súlyát. Az addig mindig gondoskodó felnőttek helyét, felváltják az érdek barátok, a kapzsi kizsákmányolók, érzelmi zsarolók. Az árva gyermek nem képes előre felméri, mi várja őt a „nagybetűs” önálló felnőtt életben, ő csak a szabadságra vágyik. Az igazgatónő elmesélése alapján, nagyon kevés azoknak a száma, akik sikeres úton tudnak elindulni a kikerülés után, esetükben a kulcsszavak: továbbtanulás, jó munkahely, megfelelő realitásérzék, szeretetteljes barátságok, kapcsolatok kialakításának sikeressége lehet! Sajnos a gyermekek közül sokan az alkohol, drog, akár a prostitúció mély gödrébe kerülnek, amelyből nagyon nehéz vagy lehetetlen a kikerülés.

Látogatásunk során az fogalmazódott meg bennem, hogy nem szabad hagyni azt a parányi lángot kialudni ezeknek a gyermekek lelkében, amely az örömöt, szeretetett táplálja, hanem keresni kell az alkalmat, hogy adni tudjunk számukra, tőlünk telhetően egy-egy kicsit, hisz ŐK is ugyanúgy megérdemelnék. Ezért biztatunk másokat is, hogy merjenek akár egyénileg, vagy szervezetileg is elmenni egy-egy ilyen gyermekotthonba, és abban a 2 órában, míg jelen vannak, sugározni a jóságot és szeretetett feléjük, gyűjtéseket szervezni, támogatni valamilyen formában a hasonló helyzetben levőket!

Köszönettel:

Ambrus Mónika

Szilágybagosi Bánffy Kulturális Egyesület alelnöke