Thu. Jan 30th, 2025

Január 22. – A Magyar Kultúra Napja Sarmaságon

A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” (Sebő Ferenc)

Könyvtárunkban elég sok kulturális esemény zajlik, így hát nem csoda, hogy január 22-én szinte majdnem minden általános iskolás beállt az ünnepi sorba.

A programsorozat célja az anyanyelvi képességek fejlesztése és a magyarság kulturális értékeinek mélyítése volt. Mivel még ilyen fiatal korban még kevés információval rendelkeznek a gyerekek e jeles nappal kapcsolatosan, a közös tevékenységet egy rövid bemutató videóval kezdtük, mely által megismerkedhettek Kölcsey Ferenc alakjával illetve a magyar himnusz megírásának körülményeivel.

A rendhagyó könyvtári óra alkalmat adott arra, hogy erősítsük nemzeti tudatunkat és tovább adjuk a múltunkat idéző szellemi értékeinket.

Ezen gondolatoktól vezérelve esett a választásunk Móra Ferenc: Rege a csodaszarvasról című eredetmondára. A magyarok eredetmondája egy aranyszarvasra vezeti vissza őseink honfoglalásának történetét. A Rege a csodaszarvasról című monda meghallgatása, szemléltetése és feldolgozása által a gyerekek megismerhették a magyar nép kialakulását, letelepedését, magyar őseinket.

A monda meghallgatása után játék következett. Két ügyes csapat mérte össze erejét, a regével kapcsolatos kérdés helyes megválaszolását követően foglalhatott el egy-egy megyét az „országunk” térképén. A Honfoglaló játék lényege minél nagyobb területet elfoglalni, illetve az ellenfél várának ledöntése által újabb területekre szert tenni. Mindegyik csapatnak van egy kijelölt vármegyéje, ahonnan terjeszkedhet. A csapatok váltakozva következnek egymás után. A játékban az nyer, aki a térképen a legtöbb megyét foglalta el, vagy az, aki az ellenfél várát leigázza, ezzel is elfoglalja annak területeit. Nagyon élvezték ezt a játékot, hisz területeket foglaltak el és támadhattak meg, miközben agyafúrt kvízkérdésekre válaszolhattak. A játék után jöhetett a jól megérdemelt jutalom: hungarikumok kóstolása. Piros Arannyal és makói hagymával, valamint gulyáskrémmel ízesített mangalica zsírral kent kenyeret fogyaszthattak.

A magyar motívumok sem maradhattak ki e jeles nap programjából. Fonalgrafikával készítettünk el egy tulipánmintás könyvjelzőt, ezzel is felkeltve a gyerekek érdeklődését a könyvek és az olvasás iránt. Énekeltünk is, a ,,Hej, Dunáról fúj a szél” című magyar népdal tanulása során erősödött lelkünk, s közösségépítő szokásunk is.

Regével, játékkal, kézműveskedéssel, énekkel:

                        ,,Száll a madár, ágrul ágra,

                         Száll az ének, szájrul szájra…”

                                                            Arany János

                                                                                              Erdei Gabriella könyvtáros

                                                                                              Katona Edith Enikő tanítónő    

A közös tevékenységben résztvevő pedagógusok, gyermekek véleménye:

,,Már kicsi korban is a magyar kultúra útmutatót ad gyermekeinknek, hogy egy adott helyzetben hogyan kell viselkedni. A népmesék, népdalok, szólások, mondások, jó példák erre: „Jó tett helyébe jót várj!“ „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! “ stb.

Kultúránk, identitásunk egyes elemei meglepően szilárdak, évszázadokra visszatekintve változatlanok. Mások pedig változnak, és ez olyan jó vagy éppenséggel rossz, mint amilyenek mi vagyunk, ahogyan mi cselekszünk. Nem az múlik rajtuk, jók vagy rosszak vagyunk, hanem, csak az, hogy hogyan lehetünk jobbak. A mai könyvtári foglalkozásunk (I. A. oszt) egy jó példa erre. Köszönet és hála érte!”

Kiss Melinda

„Rég játszottunk már ilyen izgalmas játékot, mint a honfoglaló!”

„A csodaszarvas mondája lenyűgözött engem.” III. B

„Jó volt látni, hogy a gyerekek tágra nyílt szemekkel követték a regét, igyekeztek minden apró részletre odafigyelni. Köszönjük szépen az izgalmas tevékenységet!”

Tóth Tímea

,,Köszönjük Erdei Gabriella könyvtárosnőnek a különleges élményt, köszönjük, hogy átélhettük azt, hogy magyarokként kik az őseink, honnan indultunk, és hogy a mai napig bátran és szabadon használhatjuk ékes anyanyelvünket.”

Katona Edith Enikő

,,Nagyon tetszett a Honfoglaló játék.”

,,Örülök, hogy megismertem a Csodaszarvas mondáját.”

,,Ízlett a zsíros kenyér, a makói hagymával.”

,,Szép emlék a tulipános könyvjelző, melyet a könyvtáros néni tervezett.”

,,Nagyon szépek voltak az illusztrációk, melyet Kersztes József-Róbert sarmasági művész készített.” III.A