Tue. Dec 3rd, 2024

Vajon megkora lehet Isten szív? A Szilágysági Barnabás Csoport idei táborozása során, azt vizsgálta mit jelent Isten szívén lenni, Isten szívén élni, Isten szívén megbékélni.

2022. június 13.-án kezdődött az egyhetes jubileumi tábor. Immáron 10. alkalommal találkozott a Szilágysági Barnabás Csoporta Hargita Keresztény Táborban. Krasznáról, Sarmaságról, Szilágyballáról, Perecsenből, Varsolcról és Zilahról hajdan a szülők azért fogtak össze, hogy sérült gyermekeiknek fejlesztési lehetőségeket keressenek. Így alakult mega csoport és többek között a táborozási lehetőség is, ahol az évek során sok élménnyel, megtapasztalással gazdagodhattak úgy a sérültek, mint gondozóik is. Ez a 30-40 fős csapat a mindenütt jelenlévő Isten arcát keresi, évről évre. A Mindenhatót, aki teljes a szeretetben és azt üzeni, minden ember számára, hogy „nem véletlen, hogy megszülettél, nem véletlen szeszélye.” A Teremtőnek terve, elrendelése van mindannyiunk életével. A kérdés csak az, hogy belehelyezkedünk ebbe a tervbe, kapcsolódunk Ő hozzá, keressük az akaratát, vagy makacsul ellenállunk?

A tábor során a Biblia alapján megvizsgáltuk Isten szívét, a tanítványok szívét és rajtuk keresztül a magunk szívét is. A beszélgetéseket és a tanításokat Budai Evódia, Kui Enikő, Nagy Ferenc és Nagy Anna vezették. Lehetőség nyílt még ének-zenei fejlesztésre Lisztes Piroska magyarországi zenepedagógus segítségével, mozgásos játékokra és kézügyességet fejlesztő tevékenységekre Cozák Éva gyógypedagógus és Fehér Adrienn vezetésével, szerepjátékokra, sok-sok éneklésre és vidámságra, amely által feltöltődött a szív és a lélek. A Biblia tanulmányozása és az áhítatok közelebb vittek minket Istenhez, ezért egy óriás szívvel ábrázolva a tábor végére jelképesen mindenki felhelyezte a saját szívét a Mennyei Atya szívére. Jó azt tudnunk, hogy Isten szíve hatalmas és hogy mi is ott vagyunk benne! „Az Úr nem azt nézi, amit az ember, mert azt ember azt nézi, ami a szeme előtt van, az Úr pedig azt nézi, ami a szívben van.” Hálásak vagyunk, hogy az idei tábor is megvalósulhatott.

Köszönjük azoknak, akik imádsággal és anyagiakkal is támogatták a hátrányos helyzetű családok táboroztatását: Zilahi Magyar Baptista Gyülekezet, RMDSZ Szilágy megyei és Zilahi Szervezete, Szilágy Társaság Kulturális Egyesület, Communitas Alapítvány és magánszemélyek.

Nagy Anna,

Zilahi Magyar Baptista Gyülekezet