Sat. Dec 21st, 2024

ifj. Cserey Farkas emlékére szervezett megyei történelmi vetélkedő Krasznán

A krasznai iskola egyik névadója – ifj. Cserey Farkas (17731842). Az ő életének és munkásságának témájában 2024. december 17-én, kedden, az Iskola másképp hét keretén belül megyei szinten meghirdetett történelmi versenyt szerveztünk. A verseny megszervezésével igyekeztünk iskolánk névadójának és szellemi pártfogójának emléket állítani. Ő Kazinczy Ferenc, Wesselényi Miklós és Széchenyi István méltó kortársa volt, híres botanikus, aki Krasznán hozta létre Erdély első fűvészkertjét, a kultúra és oktatás elkötelezett pártfogója, népét segítő, felvilágosult gondolkodású főúr volt. Célunk volt a versennyel a megyénkben hagyományt teremteni, hogy a többi jeles szilágysági személyiség emlékét ápolva, életüket és munkásságukat felidézve, mások is hasonló vetélkedőket szervezzenek, továbbá, hogy szilágysági diákjaink jobban megismerjék elődeinket és az ő példájukon okulva, nyomukba léphessenek.

A versenyre a krasznai iskola dísztermében került sor. A vetélkedőre iskolánként 2 hatodikos és 2 hetedikes diákból álló csapatok nevezhettek be, hasonlóan A magyar kisebbség történelme és hagyományaitantárgyversenyhez.  A felhívásra 7 szilágysági iskolából összesen 12 csapat nevezett be. Mind a 12 csapat a megadott határidőre beküldte az előre kijelölt házi feladatokat, ezek között szerepeltek kreativitást, írás- és előadói készséget igénylő feladatok: irodalmi jellegű (levél)  és rajzolás, illetve egy rövid, 2 perces párbeszédet előadásával készültek. A feladatok megalkotója és a zsűri elnöke László László történelem-filozófia szakos tanár volt, a zsűri további tagjai: Vicsai Zsolt magyartanár, a Hepehupa folyóirat főszerkesztője és Bogya Miklós történész végzettséggel rendelkező megyei tanácsos.

A rendezvény kezdetén Anderlik István igazgató úr üdvözölte az egybegyűlteket, aki kihangsúlyozta, hogy a történelem nemcsak múltunk megismerését jelenti, hanem jövőnk alakításának alapját is. Ifj. Cserey Farkas példája arra tanít bennünket, hogy felelősségünk megőrizni örökségünket és továbbadni azt.

A verseny két szakaszban zajlott le, előbb a hatodikosok versenyeztek, egy rövid falatozós szünet után pedig a hetedikesek. Mindkét korosztály esetében első lépésben a diákok ismertették a zsűrinek és a közönségnek a házi feladatként elkészített munkáikat:  a szépen megrajzolt Cserey-címereket, majd az általuk a könyvészet leírása alapján elképzelt udvarházat, annak könyvtárát, a vízimalmot vagy fűvészkertet. Ezután felolvasták az újságcikk, riport vagy naplóbejegyzés formájában megírt élménybeszámolóikat. A hetedikesek a megadott levélminták alapján ifj. Cserey Farkas nevében levelet kellett írjanak közismert kortársainak egyikéhez, így jóbarátjával, Kazinczy Ferenccel vagy unokaöccsével váltott leveleinek részleteit hallgathattuk meg. A kiselőadásokban, rövid színpadi jelenetekben a diákok kreatívan megidézték ifj. Cserey Farkas korát, tanúi lehettünk Cserey és Kazinczy közötti elképzelt beszélgetésnek, az ifjú Wesselényi krasznai látogatásának. Azt is láthattunk, amint az egyik jobbágyasszony azért fordul hozzá segítségért, mert megözvegyült és nem tudja eltemetni az elhunyt családtagot, egy másik jobbágyasszony pedig azért, mert volt egy tehetséges, okos fia, akit taníttatni szeretett volna Zilahon a Református Kollégiumban, de a tandíjat nem tudta fizetni. Cserey és felesége közti vitának is szemlélői lehettünk, mert az asszony Bécsbe vagy legalább Kolozsvárra szeretett volna költözni, de épp megérkezett a kertész, aki 3-5 évig tervezte építeni a fűvészkertet. A verseny második részében a versenyző párok a könyvészet alapján készített feladatokat kellett megoldjanak, a konkrét információk meghatározása mellett, fogalmakat is kellett magyarázzanak, szöveget is kellett értelmezzenek. László László tanár úr munkájának hála, egy tartalmas, sokoldalú, színes, kreatív versenynek lehettünk részesei, ahol egy percet sem unatkoztunk, inkább nagyon sokat tanultunk, rengeteg ismerettel gazdagodtunk.

A zsűri értékelése nyomán a következő eredmények születtek:

VI. osztályban I. helyezést ért el Birta Richárd Félix és Szeredai Noel (zilahi Simion Barnutiu Általános Iskola, felkészítő tanár Dénes Annamária), a II. helyezés Nagy Nikoletté és Papp Ramónáé lett (varsolci Általános Iskola, felkészítő tanár Németi Erik), a III. helyen két csapat osztozott: Dani Koppány és Kiss Kende (krasznai Cserey-Goga Technológiai Líceum, felkészítő tanár Kiss Zoltán) valamint Farnas Alexa Renáta és Kocsis Gréta (Sarmasági 1. Számú Szakképző Líceum, felkészítő tanár Balea Adél), dicséretben részesültek Duduj Adrienn Nicole és Szabó Ivett (kárásztelki Általános Iskola, felkészítő tanár Dobai Beáta).

VII. osztályban az I. díjat Dani Teréz és Valki Dorottya szerezték meg (krasznai Cserey-Goga Technológiai Líceum, felkészítő tanár Kiss Zoltán), a II. díj a Bóné Katáé és Ballai Krisztáé lett (szilágyballai Általános Iskola, felkészítő tanár Szigyártó Erik), a III. díj birtokosai Bekő Alíz és Tóbiás Eszter lettek (varsolci Általános Iskola, felkészítő tanár Németi Erik), dicséretben részesültek Bodea Vivien és Széri Kristóf (kárásztelki Általános Iskola, felkészítő tanár Dobai Beáta).

A díjazáson tiszteletét tette Kraszna polgármestere, Kovács István is, aki örömmel és büszkeséggel nyugtázta azt,  hogy sor kerülhetett a történelmi versenyre, a diákok pedig idejüket a múlt ismeretének tanulmányozására szánták az okostelefonok, tablettek nyomkodása helyett, valamint helyeslését fejezte ki azért is, hogy a diákok hírét viszik Kraszna egykori neves személyiségének, aki az erdélyi magyar történelem és kultúra kiemelkedő alakja volt, illetve a fiatal generációk elkötelezett támogatója.

A verseny lelkes anyagi támogatója és szervező partnere volt a Silvafun Egyesület, vezetőjének, Birtalan Lóránd Attila gyógyszerész úrnak ezúton is köszönjük a sok közbenjárást, segítséget, továbbá köszönet illeti a Krasznai Polgármesteri Hivatalt és a Cserey-Goga Technológiai Líceumot is. A verseny egyik szervezőjeként és házigazdájaként úgy látom, hogy a tanulás, az összefogás és a nemes versengés ünnepe volt a rendezvény, ahol példát mutathattunk abból, hogyan tudjuk méltó módon ápolni történelmünk értékeit, kamatoztatni diákjaink adottságait, alátámasztva ifj. Cserey Farkas gondolatát: „ … azon Tehettségeket, mellyekkel a természettől fel van ruháztatva az Ember, igyekezet és gyakorlás által kell nemesíteni …”.

Kiss Zoltán, történelemtanár