Tue. Dec 3rd, 2024

Hagyományőrzés napja Sarmaságon

Szüreti felvonulással vette kezdetét az idei hagyományőrzés Sarmaságon. A koradélutáni órákban huszárkísérettel, szekereken ülve népviseletbe öltözött fiatalok járták fel a település negyedeit és utcáit, hogy az esti bálba hívják a helybélieket.

Dombi Attila polgármester elmondta, bár már rég megérett a szőlő, és a gazdák leszüretelték, hagyományos rendezvényükkel a szüret időszakát ünneplik. Mint minden évben, idén is teret adnak a szórakozásnak, az együttlétnek, melynek idén az őszi kellemes időjárás is kedvezett. „Öröm látni több mint száz gyereket és fiatalt, amint helyi népviseletbe öltözve, nótázva, dalolva és tánccal hívogatnak. Ilyenkor az utcabeliek kijönnek a házukból, és a hídon megterített kisasztalon lévő étellel, itallal kínálják a társaságot. Ez nemcsak nálunk, a községközpontban hagyomány, hanem a hozzánk tartozó településeken is” – mondta a polgármester.

A múlt héten a községhez tartozó Szilágylompérten tartottak szüreti felvonulást tartottak szüreti felvonulást, két hete a szintén Sarmasághoz tartozó Selymesilosván. Mindkét településen a kultúrotthonhoz visszaérkezőket ünnepi műsor fogadta.

Seres Dénes parlamenti képviselő az ünnepség kapcsán a Maszolnak elmondta, a szilágysági magyarság élteti a hagyományokat. Amíg több százan, sőt ezren népviseletbe öltöznek, és büszkén vállalják hovatartozásukat, addig a helyi közösségek identitása és kulturális öröksége tovább él és virágzik.

További részleteket a https://maszol.ro/kultura/Hagyomanyorzes-napja-Sarmasagon oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.