Győrffy Ferenc élete és munkássága 1930-2024

Győrffy Ferenc Nagyenyeden született egyszerű emberek harmadik gyermekeként. Öten voltak testvérek. Annak ellenére, hogy szülei egyszerű emberek voltak, második fiúkat beiskolázták, tanítónak tanult a nagyegyedi Bethlen Gábor kollégiumban. Kiváló tanárairól mindig nagy tisztelettel és szeretettel beszélt. Komoly értékeket kapott ott, amit később tanítványainak is megpróbált átadni. 

1954-ben Nagyváradon ismerkedett meg későbbi feleségével, a fiatal tanító és a csinos diáklánnyal, Violával, aki tanítói diplomázás előtt állt. Győrffy Ferenc 1954-ben Szilágyzoványon kezdte tanítói pályáját, majd rövid idő után 1955-ben Kémerre költözött. A frissen végzett tanítónő is a szilágysági hepehupás Kémerre kérte helyezését, ahol hamarosan összeházasodtak. Ebben az évben megszületett első kislányuk Éva, majd 9 év múlva Edit is.

A fiatal tanítókra nagyon nagy szükség volt a szilágysági nagyközségben. Részt vettek a helység mindennapi munkájában, mindenhol ott voltak, ahol szükség volt rájuk. A lelkes, fiatal, tettre kész és nagyon okos fiatalember Kémeren hamarosan iskolaigazgató lett. Munkáját nagyon komolyan vette, mint ahogy mindent, amit csinált. Igazgatósága idején új iskolát építtetett. A kémeri emberek mindig nagy szeretettel vették körül. 80 éves korában a kémeri önkormányzat életműdíjjal ismerte el munkáját.

Kémeri évei alatt eldöntötte, zenetanár lesz. Abszolút hallása volt, a tehetség is meg volt hozzá. Munka mellett levelező tagozaton végezte el Kolozsváron a zenetanárit, és örömmel tanította, osztotta meg tudását a környezetével. A zene szeretete végig kísérte életét. Kémeren férfikart alapított, amivel olyan szép eredményeket ért el, amit a környéken senki. Egy egyszerű szilágysági kisfaluból indulva országos harmadik díjat nyertek. 

1971-ben a család Zoványra költözött. A zoványi években a zenetanári munka került előtérbe. Az egész községben, Zoványon, Ippon és Kaznacson is ő tanította meg a gyerekeket a zene örömére. Zoványon már nem csak az iskolában tanított zenét, hanem azon kívül is hangszerre tanította a gyerekeket: hegedülni, harmonikázni, sőt még egy zongora tanítványa is volt. Pár éven belül a kórus mellett 32 tagú hangszeres zenekara is volt, akiket mind ő tanított meg zenélni. A közel száztagú egyesített kórus szintén versenyekre ment, Kolozsváron, országos versenyen dicséretig jutottak. Teherautó tetején mentek egyik faluból a másikba, próbáltak, énekeltek és a gyerekek imádták. A gyerekekkel a szünidőkben is foglalkoztak, remek kirándulásokat szervezett. Összegyűjtöttek egy autóbusznyi gyereket, néhány pedagógust, hogy a szilágysági kis falu gyermekeinek is megmutathassák Erdély gyönyörű tájait.

Végtelenül aktív, tevékeny és sokoldalú ember volt. Szabad ideje nagy részét kedvenc hobbyjának, a festésnek szentelte. 15 évesen egy rajzversenyen III. helyezést ért el, itt kezdődött minden. Megközelítőleg 420 képet festett, 2 egyéni kiállítás, Zoványon és Sümegen, 15 közös kiállítás Erdélyben és Magyarországon. Számos kép a családban, rokonoknál, ismerősöknél, tanítványoknál, idegeneknél, Kémeren, Zoványon Váradon, Enyeden és még ki tudja hol. Szerette a szépet, meglátta a szépet, és meg is festette. Erdélyi tájak és szebbnél szebb virágok voltak a kedvenc témái.

1991-ben egy élet munkája után feleségével együtt mentek nyugdíjba. Példát mutatott mindenben szülőként, tanárként, jóságban, emberségben, mindenben, amiben részt vett. A nyugdíjas éveket is csak aktívan tudta élni. Egyházi kórust alapított Zoványon, egy vegyeskart, ahol férfiak és nők énekeltek együtt, szolgáltak az istentiszteleten, kórustalálkozókra jártak a Nyárádmentétől Magyarországig, barátkoztak más gyülekezet híveivel. 2014-ben a zoványi kórus felvette a nevét: Szilágyzoványi Győrffy Ferenc Református Énekkar.

Közben a világ nagyot változott, és a fiatalok egy jobb élet reményében nekivágtak a nagyvilágnak. Sümegre költöztek.

Az áttelepülés nekik sem volt könnyű, ahogyan senkinek sem az. De a gyermekeik itt voltak és az unokák örömöt hoztak a mindennapokba. A család, mindennél fontosabb volt.

Nyugdíjazás után, egy élet megbecsülését, és szeretetét, tiszteletét hagyták ott a két erdélyi kis faluban, Kémeren és Zoványon. Abban, hogy itt is gyökeret tudjanak ereszteni nagyon sokat segített a sümegi református gyülekezet. Itt új barátokat találtak, tartoztak valahova, egy segítő, támogató közösségbe. És ez ebben az időben fontosabb volt, mint bármikor.

Ha már bekerült ebbe a közösségbe, természetesen itt sem üldögélt, beépült a közösség életébe. Hamarosan kántorra volt szükség, és ő örömmel kántorizált az istentiszteleteken. Presbiterként is ügyködött, és kórust alapított.

Élete egy hosszú és termékeny út végén zárult le.

Hálás szívvel gondol rá Szilágyzovány és Kémer lakossága! Emléke legyen áldott, nyugodalma csendes!

Márkus László