Finn iskola, ahol a gyerek és pedagógus egyaránt jól érzi magát

A finn oktatási rendszert napjaink legjobban működő szisztémájaként tartják számon. Lázban égtem hónapokon át, amikor megtudtam, hogy a Digiloping Teachers nemzetközi Erasmus+ projekt résztvevőjeként Finnországban, a Jyväskylä-i Egyetemen tölthetem el szeptember utolsó hetét. S bár lelkesedésemet olykor csorbították a vészjósló kijelentések, hogy „az ottani modell itthon nem alkalmazható, mi másfelé haladunk”, várakozásomat felülmúlták az ott látottak, tapasztaltak. Új lelkületet, ötleteket szőttek a szívembe, s azt a bizonyosságot, hogy rengeteg dolog itthon, egy kis vidéki, szimultán osztályokkal, anyagi nehézségekkel küzdő intézményben is megvalósítható. 

A kompetenciamérések során bebizonyosodott, hogy a finnek fénysebességgel elhúztak mellettünk. Ezt azonban a statisztikai adatok mutatják. Amit én a finn iskolákban láttam, s meglepett, hogy ott a gyerekek szeretnek iskolába járni, valóban az életre nevelik őket, lehetőségük van a szünet perceinek minőségi, fejlesztő eltöltésére, tantermeik meghökkentő eszközökkel felszereltek, megbíznak bennük, a szabályok mindenkire érvényesek, mindent lehet, de nem bármit. Közben saját munkámra reflektálva tettem fel a kérdést: mit tehetnék én a saját környezetemben, hogy az iskola jobb hely legyen?

A csíkszeredai Spektrum Educational Center által megvalósított projekt fő célkitűzése a digitális kompetenciafejlesztés volt, most azonban a tapasztaltak tükrében – eltérve ettől – néhány olyan tényt osztok meg, mely láttatja, hogy a finn iskola élhetőbb, egészségesebb tanulási közeget, élményszerűbb tanulást biztosít a diákoknak.

 Az intézmény tisztasága már az első pillanatban meglepő. És az is, hogy az épületben gyermek-felnőtt egyaránt váltócipőben jár, a diákok túlnyomó része pedig mezítláb. Valóban könnyebb így megőrizni a tisztaságot, s ez biztosítja annak lehetőségét is, hogy a folyósókon mozgatható babzsákok, kényelmes ülőkék legyenek elhelyezve, ahová a tanulók elvonulhatnak, ha olykor egy-egy feladatot csendben szeretnének megoldani, vagy akár szüneteken kisebb csoportokban együtt lenni.

A szocializálódást segítő közösségi tereken elhelyezett eszközök lekötik a gyermeket. Talán nem meglepő információ az, hogy itthon a szünetben  gyakran sok gyerek piszkálja/bántja a társát, rejtett zugot keres cigarettázni, s a sor végtelenségig bővíthető. De mi mást tehetnének? A finneknél pingpongasztal, I-Wall, aszfaltra festett társasjátékok, bokszzsák, plafonra szerelt hinták, húzódzkodók, lépegetők állnak a tanulók rendelkezésére. A sporteszközök a tantermekben is kacsintgattak ránk.

Ami azóta is állandóan foglalkoztat: a háztartástanóra. A hosszabb foglalkozáson nem csupán egy tantárgyhoz kapcsolódó ismeretátadás, hanem holisztikus szemléletű kooperáció zajlott. Azt gondoltam a tantárgy nevének hallatán, hogy ezen az órán a diákok esetleg főzni, vasalni tanulnak. És valóban, de nemcsak. A speciális tankonyhában egyidőben láttam idegennyelv oktatást, matematikai készségek fejlesztését, technológiai alapismeretek bővítését, elsősegélynyújtást. Végeredményként főételt és süteményt szolgáltak fel saját maguknak a diákok, majd mosogatás, seprés után, tisztaságot hagyva a teremben jókedvűen indultak szünetre. Sürgetésnek, noszogatásnak, folyamatos figyelmeztetésnek nyoma sem volt. Itt valódi tanulás történt. Szóval motoszkálni kezdett bennem a vágy: így akarok formálni, nevelni, oktatni. Meggyőződésem, hogy itthon is az iskolának olyan helynek kell lennie, ahol a gyerek jól érezve magát az életre készül fel.

Fenyvesi Kristóf egyetemi kutató, a program koordinátora arról is beszélt, hogy Finnországban nincs az intézmények vagy a tanárok között versengés. Minden iskola ugyanolyan jó, étkezést és tanfelszerelést biztosít, nem kell fűhöz-fához kapkodni az iskolaválasztás során, mert a minőségi ingyenes oktatás mindenkinek jár.

S bár nincsenek listák az elit iskolákról és tanárokról, nekünk az is megadatott, hogy a Global Teacher Award 2019-es nyertesével Jukka Sinnemäkivel járjuk körbe az intézményt. Ámultam a pedagógus kreatívan és egyedi módon kialakított tantermén, célkitűzésein, melyben első helyet foglal el mindenkiből kiaknázni odafigyeléssel és bizalommal azt, ami mélyen ott van, hogy a tanulót nem versengeni, hanem együttműködni kell megtanítani.

Szóval egy másfél hónapja kezdtem ízlelgetni a Finnországban látottak itthoni megvalósíthatóságát, és határozottan merem vallani, sokat nyertem ezzel az úttal.

• Elsősorban az abban való hitet, nem attól vagyok jó tanár, hogy melyik statisztikát vezető elit iskolában oktatok.
• Azt a vágyat, hogy szaktantárgyamtól függetlenül teremtsek lehetőséget arra, mindenki megtapasztalhassa: valamiben jó.
• Sokszor teremtsek lehetőséget a kooperációra, mert az nagyszerű dolgokat eredményez.
• Tanári minőségemben merjek szabadon dönteni azt illetően, hogy a gyermeknek éppen mire van szüksége.
• Pedagógusi hivatásom még inkább sarkalljon annak elérésére, hogy az iskola olyan gyermekbarát hely legyen, ahova mindenki örömmel jön.

Hazatérésem óta folyamatban van néhány konkrét terv megvalósítása, ám ezekről majd akkor számolok be, mikor látom, milyen hatással vannak közösségünkre. Addig is a kőkemény munkavégzés során vallom, tanárnak lenni márpedig menő.

Gál-Iankó Kata, magyartanár