Erupei: egy szilágysági tervező kártyajátéka hódít a fiatalok körében
A gyerek és a felnőtt is szeret játszani, néha közösen, társasjátékozva. Vannak, akik nemcsak játszanak, hanem terveznek is, hogy szórakoztassák, boldoggá tegyék, inspirálják és fejlesszék a játékos kedvűeket. Eláruljuk, hogy az ötletgazda egy hagyományos kártyajátékkal örvendeztette meg a tíz évnél idősebbeket. Amióta megjelent, körülbelül egy hónapja, egyre többen érdeklődnek és válnak a játék rabjaivá, melynek már a lenyűgöző grafikája megragadja az érdeklődőt. Doboza egyedileg tervezett és 3D-nyomtatással készült.
„Mindig is vonzottak a társas- és videójátékok. Három és fél évig dolgoztam játéktervezőként a mobiljátékok piacán. A munkámból adódóan ráuntam a tucatjátékokra és szerettem volna egy olyan játékot megalkotni, amire igazak az alábbi jellemzők: offline, tehát fizikai játék, én is szívesen játszok vele, minőségi anyagokból készül” – mesélte a játék megálmodója.
A játék jelenlegi verziója körülbelül két év alatt készült el. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy leteszteljék, kiforrjon a koncepciója, kijavítsák a teszt során felbukkanó hibákat és a grafika is vonzóbbá váljon.
Az Erupei kártyajáték
„Szerettem volna másokkal is megszerettetni a valószínűségszámítás és statisztika szépségeit, viszont száraz számokkal ez nem lehetséges. Ezért terveztem meg az Erupei játékot, amelyben mindkettő jelen van, csak itt épp a méhecske királyság tagjait gyűjtögetem ahelyett, hogy a 99 lapból négy megszerzésének valószínűségét számolgatnám. A kettő ugyanaz, csak más köntösben. Ez a játékok varázsa, hogy fejleszti a képességeinket miközben mi jól szórakozunk” – mutatott rá az ötletgazda.
Az érdeklődő három különböző csomag kártya közül választhat. Az egyik az Állati Királyságok nevet viseli, és általa felfedezhető az állatok vad, törzsi világa, ahol a természet törvényei dominálnak. Ez a kiadás elhozza a vadvilág erejét és harmóniáját a játékba. A Cuki Teremtmények csomag által a játékos elmerülhet egy varázslatos világban, tele bájos lényekkel és játékos grafikákkal. Tökéletes választás azoknak, akik kedves és vidám élményre vágynak, és a legutolsó, az Emberi Királyságok középkori kalandokba kalauzol, ahol a hatalomért és a hűségért folytatott küzdelmek dominálnak a lovagok és mágusok világában.
További részleteket a https://maszol.ro/eletmod/Erupei-egy-szilagysagi-tervezo-kartyajateka-hodit-a-fiatalok-koreben oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.