Elfogadta a szenátus a szerencsejáték-ipart szabályozó sürgősségi rendeletet jóváhagyó tervezetet
Első házként elfogadta a szenátus hétfői ülésén a szerencsejáték-ipart szabályozó sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó tervezetet.
A felsőház nem módosított a kormány által kidolgozott jogszabályon, amelyet 79 támogató és egy ellenszavazattal, 13 tartózkodás mellett fogadtak el a szenátorok.
A szerencsejátékok megszervezését szabályozó 2009/77-es, illetve a Szerencsejátékok Országos Hivatalának létrehozásáról és működéséről szóló 2013/20-as sürgősségi rendeletet módosító és kiegészítő jogszabálytervezet növeli a szerencsejátékok éves licencdíját, illetve az ágazatban tevékenykedő vállalatok letétbe helyezett garanciáit.
A tervezet előírja azt is, hogy csak a Romániában bejegyzett vagy az uniós tagállamokban, az Európai Gazdasági Közösség tagállamaiban és Svájcban bejegyzett, de Romániában állandó székhellyel rendelkező vállalatok kaphatnak engedélyt szerencsejáték működtetésére.
A jogszabályjavaslat arról is rendelkezik, hogy a szerencsejátékokat működtető cégek adóinak 70 százaléka az állami költségvetésbe kerül, 30 százalékát pedig a Szerencsejátékok Országos Hivatala többek között a játékfüggőség megelőzését célzó programok finanszírozására fordítja.
A tervezet ugyanakkor tiltja az alkohol forgalmazását a játéktermekben.
A szenátus hétfőn hallgatólagosan elfogadta a szerencsejátékokkal kapcsolatos törvénytervezetet. Ennek értelmében a szerencsejáték-reklámokat a következő üzenetek valamelyikének kell kísérnie: “Család, szociális élet, jólét: készen áll kockára tenni mindezt?”, “A szerencsejáték kockázatokat rejt magában: adósság, függőség, magány”. A tervezet felsőházi elfogadásának határideje október 26-án lejárt, és mivel addig nem bocsátották szavazásra, hallgatólagosan elfogadottnak minősül.
A kormány rendeletét jóváhagyó törvénytervezetről és a jogszabály-javaslatról is a képviselőház szavaz majd döntő házként.