Elfogadta a képviselőház a kábítószerfüggőknek szánt detoxikáló és rehabilitációs központok létesítéséről szóló tervezetet
Elfogadta a képviselőház szerdai ülésén a kábítószerfüggőknek szánt detoxikáló és rehabilitációs központok létesítéséről szóló törvénytervezetet.
A kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás megelőzéséről és leküzdéséről szóló 2000/143-as törvényt módosító tervezet értelmében a detoxikáló és rehabilitációs központok jogi személyiséggel rendelkező intézmények lesznek, amelyek az egészségügyi minisztérium alárendeltségében működnek. Létrehozásukat és működésüket 50 százalékban az állami költségvetésből, 50 százalékban “az érdekelt helyi hatóságok” saját forrásaiból vagy európai uniós támogatásokból fedezik.
A tervezetet a szenátus korábban már elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott róla.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter üdvözölte a jogszabályjavaslat elfogadását. Szerdai Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta, a törvény értelmében az ország mind a nyolc fejlesztési régiójában – északkeleti, délkeleti, dél-munténiai, délnyugat-olténiai, nyugati, északnyugati, központi és Bukarest-Ilfov megyei régió – létrehoznak egy-egy ilyen központot. “Szükség volt erre az intézkedésre, mert a kábítószer-függőség kezelésére szolgáló infrastruktúra Romániában gyakorlatilag nem létezik” – fogalmazott a tárcavezető. Alina Gorghiu ugyanakkor arra intette mindazokat, akiknek segítségre van szükségük, hogy ne halogassák ezt a fontos lépést a gyógyulás felé.