Elbúcsúztak szeretett iskolájuktól a Krasznai Cserey-Goga Technológiai Líceum végzősei
,,Tudnunk kell, mire vagyunk képesek; több vagyunk a semminél, de nem vagyunk minden. ”-Blaise Pascal
Az elmúlt pénteken 13 diák a román tagozaton, és 28 diák a magyar tagozaton búcsúzott a diákévektől. A végzősök ünnepségére az FK Kraszna Futballpályája adott helyet, melynek lelátója zsúfolásig megtelt szülőkkel, rokonokkal, barátokkal, diáktársakkal. Elsőnek Anderlik István, az iskola igazgatója köszöntötte a ballagókat. Ünnepi beszédében kiemelte:
Az együtt megélt emlékek egymáshoz kötnek, mélyen nyomot hagytak szívetekben. Az elmúlt évek során fejlődésetek látványos volt, s íme ma végzősökként állhattok itt. Büszkék vagyunk rátok! Legyetek erősek az élet viharában, győzzétek le az akadályokat és mutassátok meg a világnak, hogy képesek vagytok a legjobbak lenni. Bízunk bennetek és hiszünk sikereitekben, mert bátrak vagytok és elég bölcsék ahhoz, hogy megtudjátok különböztetni a szépet a kevésbé széptől a helyes utat választva.
„ Jól csak szívével lát az ember: Ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan”
Köszöntést mondott még Matis Ramona aligazgatónő, Kovács István polgármester, és a szülői bizottság részéről Sütő Attila. Az esemény egyik csúcspontja a búcsúzás mellett a díjazás volt. A diákok számos kategóriában vehettek át díjakat, tanulmányi eredményük, kulturális és sorttevékenységük miatt. Megható pillanat volt a kulcsátadás ceremóniája, amely szerint a végzősök átadják az iskola kulcsát a következő végzős, azaz a jelenleg 11. osztályt befejező diákoknak. A kulcsátadást a ballagás záró mozzanata, a lufik elengedése követte, majd a ballagók köszöntése.
Gratulálunk minden végzős diáknak, Isten gazdag áldása kísérje életútjukat!
Sütő Attila