Egy év haladékot kapnak az önkormányzatok a legeltetési üzemtervek elkészítésére
Döntő házként megszavazta a képviselőház azt a törvényt, amelynek értelmében további egy év haladékot kapnak az önkormányzatok az úgynevezett legeltetési üzemtervek elkészítésére.
Ennek lényege, hogy a polgármesteri hivataloknak a megyei mezőgazdasági igazgatóságokkal együttműködve össze kell állítaniuk a területi-adminisztratív egység állandó gyepjeinek teljes listáját, az állami, önkormányzati és más tulajdonú területek mellett a magántulajdonban lévő gyepes területekét is.
A talajtani vizsgálat mellett a parcella zöldtömeg-termő indexét is meg kell állapítani. Az egységes területalapú támogatások tekintetében egy hektár állandó gyep lefedéséhez legalább 0,3 számosállatot (UVM) kell biztosítani, vagy legalább egyszer le kell kaszálni.
2022. január 1-től csak azokat az állandó gyepeket – legelőket és kaszálókat – lehet majd bérbe, koncesszióba adni, melyekre elkészült az üzemterv. A községek, városok, municípiumok helyi tanácsai, határozat formájában, minden év március 31-ig, kezdeményezik a rétek koncesszionálását/bérbeadását szolgáló eljárásokat.
Sütő Attila