Thu. Dec 5th, 2024

Egészségügyi központot adtak át Szilágysámsonban

Az idei szilágysámsoni Szikszai Lajos emléknapon átadták a községközpontban lévő felújított egészségügyi központot, melyben orvosi rendelő, gyógyszertár, pszichológiai rendelő és posta is működik.

199 éve, 1825. november 25-én született Szilágysámsonban Szikszai Lajos, Szilágy megye egykori alispánja. Tiszteletére a helybéliek évente emléknapot tartanak, a hétvégén emlékversenyt és fazekas műhelyt is rendeztek. „A munkának, amit ő végzett, mi vagyunk a részesei, ezért kötelességünk továbbvinni mindazt, amit ránk hagyott” – mondta köszöntő beszédében Szabó Lajos-Otelló iskolaigazgató. A nap folyamán a helyi iskolások megismerkedtek Szikszai Lajos életével, és ahogy az igazgató fogalmazott, mindannyiuk célja, kötelessége, hogy a kisebb nemzedékkel is megismertessék azokat a hagyatékokat, melyek nélkül nem lenne teljes az életük.

Seres Dénes parlamenti képviselő üdvözlő beszédében kiemelte, Szilágyság nagy szerepet játszott a magyarság, Erdély történelmében. Itt születtek a Báthoryak, Wesselényi Miklós, és Ady Endre, valamint Arany János is a Szilágysághoz köthető. „Ők maradandót alkottak, hogy mi, szilágyságiak, szilágysámsoniak, erdélyiek itt élhessünk ezen a földön, ahol születtünk. Szilágysámsonnak is van egy neves szülöttje, Szikszai Lajos, aki szabadságharcos, királyi tanácsos, országgyűlési képviselő és Szilágy megye alispánja volt. Nagyszabású örökséget hagyott ránk, hiszen Zilah főtere az ő idejében épült ki, a régi kórház létrehozása hozzá köthető, és a megyei múzeum is az ő gyűjteményével lett gazdagabb, hiszen műgyűjtő volt” – ismertette a képviselő. A tiszteletadás, a megbecsülés jeleként a helybéliek róla nevezték el az általános iskolát és a művelődési házat. Az ünnepi beszédek után Bóné Viola és Boda Hunor szavalatát hallhatták a jelenlévők, majd az iskola kórusának fellépését követően megkoszorúzták Szikszai Lajos szobrát.

További részleteket a https://maszol.ro/belfold/Egeszsegugyi-kozpontot-adtak-at-Szilagysamsonban oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.