Dr. Mózes Károly-díj a szilágysági Roatiș Andreának
2024. május 11-én adták át Nagyváradon a Dr. Mózes Károly-díjakat, melyet három Bihar megyei és egy Szatmár vagy Szilágy megyei asszisztensnek osztanak ki évente kimagasló munkájuk elismeréseként. A díj kezdeményezője, Cseke Attila, aki 2011-ben, az egészségügyi tárca vezetőjeként hozta létre ezt a díjat Dr. Mózes Károly, a nagyváradi egészségügyi iskola létrehozójának emlékére.
Az idén Szilágy megyéből Roatiș Andrea asszisztensnő, a Krasznai Kórház Palliatív Részlegének főasszisztensnője kapta meg a díjat.
Roatiș Andrea 1994-ben végezte el Nagyváradon a Dr. Mózes Károly által alapított Nővérképzőt, majd 2005-ben a Nagyváradi Orvosi Egyetem keretén belül az Egészségügyi Kollégiumot.
1994-ben kezdte el szakmai hivatását a Nagyváradi Megyei Kórház intenzív osztályán, folytatva a Belgyógyászaton.
Az új kihívások iránti vágytól vezérelve férjével – Dr. Roatiș Radu belgyógyász szakorvossal 2011-ben elhagyták a bihari egészségügyi rendszert, és a Szilágy megyei Krasznai Kórházban folytatják hivatásukat.
A gyógyíthatatlan betegségekben szenvedő betegek egészségügyi ellátásának hiányának felismerésével további erőfeszítéseket tesznek a kórházon belüli Palliatív Ellátási Részleg megszervezésében, amely 2014-ben alakult.
A Palliatív Ellátási Részleg koordinálásában főasszisztensként végzett munkájáért, a csapatszellemért és a felelősségvállalásért, a gyógyíthatatlan betegek és hozzátartozóik iránti empátiáért Roatiș Andrea méltón vehette át a Dr. Mózes Károly díjat.