Módosításokkal jelent meg a maszkviselést szabályozó rendelet a Hivatalos Közlönyben
Az egészségügyi miniszter szerdán kiadott rendelete szerint készenléti állapot idején a zárt nyilvános terekben, tömegközlekedési
Az egészségügyi miniszter szerdán kiadott rendelete szerint készenléti állapot idején a zárt nyilvános terekben, tömegközlekedési
Június elseje után csak azoknak a vállaltoknak az alkalmazottai kapnak támogatást a kényszerszabadságra, amelyek tevékenységét
Ha a lazítás jelenlegi fázisa jól működik, megtörténhet, hogy június elsején megnyitják a teraszokat, és
A közel két hónapig tartó szükségállapot ideje alatt (2020. március 16-án hirdették ki és 2020.
A Ligeti negyedben két ANL tömbház épül a fiatalok számára Zilahon. A 6 és a
Szép kort ért el Benkő Kornélia Irén, aki az idén, május 3-án töltötte a 100.
A koronavírus-járvány megjelenése óta 80 fertőzöttet igazoltak a megyében. Az eddigi adatok szerint 9-en életüket
Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, miszerint a szükségállapot miatt nehézségekbe ütköző bérlők –
A zárt nyilvános terek bejáratánál történő lázmérés egy újabb megosztó áltéma – írja csütörtöki Facebook-bejegyzésében
Elfogadta csütörtöki ülésén a kormány a higiéniai termékekből és alapélelmiszerekből álló segélycsomagok kiosztását szabályozó sürgősségi
Legkevesebb három órát kell várakozniuk a határnál azoknak, akik a Nagylak 1-es átkelőnél hagyják el