Az elektronikus személyazonosító igazolvány kiváltása nem kötelező, de hiányában nem utazhatunk külföldre
Az új elektronikus személyazonosító igazolvány kiváltása nem lesz kötelező, azonban eme irat hiányában a román
Az új elektronikus személyazonosító igazolvány kiváltása nem lesz kötelező, azonban eme irat hiányában a román
A Studium–Prospero Alapítvány pályázatot hirdet krasznai orvosi szolgálati lakás elfoglalására 2021. júniusi beköltözéssel. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és
„A hagyománytisztelet nem a régi dolgok szó szerinti átvételét jelenti, sokkal inkább kritikai továbbgondolást” (Potozky
Két nagyon fontos szociális kérdésben született döntés az elmúlt héten. Az egyik a kismamákat érinti,
Változott a módszertan, amely alapján karantént rendelhetnek el a járvány terjedése miatt a településeken. Az
Különösen hideg időre, megerősödő szélre, csapadékra, a hegyekben havazásra vonatkozó figyelmeztetést adott ki kedden az
Görögország április 16-án újra megnyitja határait a turisták előtt – jelentette be hétfőn Claudiu Năsui
Egyöntetűen elfogadta hétfőn a szenátus azt a törvényjavaslatot, amely az elévülhetetlen bűncselekmények közé sorolja az
Országszerte fokozatos lehűlés várható a következő napokban, az ilyenkor megszokottnál sokkal alacsonyabb hőmérsékleti értékekkel; keddtől
A kisgyerekes családok támogatásáról szavazott ma a szenátus plénuma. Lakóközösségekben élő családoknak, akiknek 3 év
Lucian Bode belügyminiszter azt üzente azoknak, akik a tengerparton szeretnének majálisozni, hogy nyugodtan megtehetik, csak
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség április 12-től hirdeti meg pályázati kiírásait, a pályázatok lebonyolításával a