Változtak a Törökországba való beutazás feltételei
Felülvizsgálták a török hatóságok a Törökországba való beutazás feltételeit – közölte a román külügyminisztérium. Az
Felülvizsgálták a török hatóságok a Törökországba való beutazás feltételeit – közölte a román külügyminisztérium. Az
Június 2-től, szerdától kezdődik Romániában a 12 és 15 év közötti korosztály koronavírus elleni immunizálása
Május 31-én és június 1-jén országszerte hűvösebb lesz, mint ilyenkor általában, és bár június 2-ától
A járványügyi szempontból legmagasabb kockázati kategóriába, a „piros zónába” került Nagy-Britannia az országos vészhelyzeti bizottság
Az úti okmányon kívül nincs szükségük más dokumentumokra a román állampolgároknak a Bulgária területére való
A közelgő gyermeknapra való tekintettel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) azt javasolja a szülőknek, hogy
A járvány ugyan még nem ért véget, de eljött az ideje annak, hogy ismét lehessen
Aktualizálta az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a járványügyi kockázatot jelentő országok és régiók listáját. A
Bizonyos feltételek mellett ismét részt vehetnek a szülésen az apák – jelentette be a kormány
Június elsejétől nem kötelező a munkahelyi maszkviselés a beoltott alkalmazottak számára, ha legtöbb öten tartózkodnak
Az ötvennél több személy részvételével zajló beltéri magánrendezvények esetében a szervező felelőssége gondoskodni arról, hogy
Ötszázról ezerre nő június 1-jétől a résztvevők megengedett maximális létszáma a szabadtéri kulturális, művészeti és