Aktualitások
Megemlékezés Diósadon: A magyar nép mindig feláll, még a nehéz helyzetből is
A Haraklány községhez tartozó Diósad településen is megemlékeztek az 1848-as hősökről. Az ünnepség a református
„Ha a lelkünk egymáshoz ér, az adja az ünnep igazi értékét és melegét.” (Simon András)
Nemzeti ünnepünk mindig nagyszerű alkalom arra, hogy együtt legyünk és emlékezzünk 1848. március 15. magával
Képviselőház: december 31-éig hosszabbították meg az alapélelmiszerek árréskorlátozásának hatályát
Elfogadta kedden a képviselőház az alapélelmiszerek kereskedelmi árrését korlátozó sürgősségi kormányrendeletet, azzal a módosítással, hogy
Utánpótlás kézilabda hírei a Szilágyságban
Partiumi Kézilabda Program- Meglehetősen zsúfolt és megterhelő időszakon vannak túl csapataink, felsorolni is nehéz, hány
Egyedülálló Átmeneti Otthon Nagykárolyban
2024. márciusától a Nagykárolyi Down Alapítvány megnyitotta a megye első ÁTMENETI OTTHONÁNAK kapuit, amely a
Megemlékezés Szilágynagyfaluban: „vállaljuk magyarságunkat, hovatartozásunkat az év többi napján is!”
Kokárdával a szívük felett gyűltek össze az ünneplők vasárnap délután a helyi református templomban, hogy
Megemlékezés Désházán
Az emlékeink mi magunk vagyunk, és ha nem emlékezünk, akkor üressé válhatunk – figyelmeztet Nemere
Húsz éve őrzi Zsibót a Wesselényi-szobor
Hármas ünnepet ültek a hétvégén Zsibón. Megemlékeztek az 1848-as forradalomról és szabadságharcról, megünnepelték a zsibói
Közösségi házat adtak át és avattak Szilágysámsonban
Közel 130 éve, 1895-ben Szilágysámson szülötte, Szikszai Lajos, Szilágy vármegye alispánja, 1848-as forradalmár és szabadságharcos,
Megszavazták: a felsőoktatási intézmények nem módosíthatják a tandíjat egy tanulmányi ciklus alatt
Döntő házként elfogadta hétfőn a szenátus azt a tervezetet, amely megtiltja a felsőoktatási intézményeknek, hogy
Tánczos Barna: az RMDSZ kormányzása alatt kidolgozott napelemprogram indul önkormányzatoknak, egyházaknak és civil szervezeteknek
„Tavaly dolgoztuk ki az új napelemprogramot Makkai Péter államtitkár kollégámmal, azzal a céllal, hogy segítsük