Javaslatok a korlátozások lazítására: Az irodában dolgozóknak kötelező módon védőmaszkot kell viselniük
A zárt terekben (irodákban) dolgozóknak kötelező módon a szájat és az orrot eltakaró, egészségügyi vagy
A zárt terekben (irodákban) dolgozóknak kötelező módon a szájat és az orrot eltakaró, egészségügyi vagy
Csak a szabadban lehet lehet miséket, istentiszteleteket tartani – többek között ez is szerepel a
A tömegközlekedési járműveken kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselete – többek között ez
A szállodák halljába és minden szobájába fertőtlenítőszer-adagolót kell szerelni – többek között ez is szerepel
Közvitára bocsátotta a belügyminisztérium a koronavírus terjedésének megelőzését szolgáló, a szükségállapot május 15-i megszűnte után
Frissen salátának, kovászolva, sósnak, csemegének, csak úgy nyersen, mindenhogy szeretjük. Termesztésében vannak apró trükkök, amit
A megyében 198-an tartózkodnak intézményesített karanténban, 343-an otthoni elkülönítésben. A járvány megjelenése óta a megyében
Május 15. után a kórházak ismét egyre több olyan beteget fogadnak majd, akik „nem jelentenek
Továbbra is érvényben marad az az intézkedés, mely szerint az orvosok távolsági konzultáció során is
Klaus Iohannis államfő pénteken úgy nyilatkozott: egyértelmű, hogy Románia költségvetési hiánya nagyobb lesz a tervezettnél,
A sürgősségi eseteket fogadó osztályok (UPU) legalább felének korszerűsítésre van szüksége, jelentette ki pénteken Raed
Az uborka igen kedvelt zöldség, akár frissen, akár salátaként, savanyított vagy csemegeuborkának eltett avagy kovászolt formában