Peténél és Csanálosnál nem léphetnek az ország területére a nyugatról hazatérő román állampolgárok
A Szatmár megyei Peténél (Petea) és Csanálosnál (Urziceni) nem léphetnek az ország területére a nyugatról
A Szatmár megyei Peténél (Petea) és Csanálosnál (Urziceni) nem léphetnek az ország területére a nyugatról
Hungarikummá nyilvánította csütörtöki ülésén a csíksomlyói pünkösdi búcsút és kegyhelyet a Hungarikum Bizottság, elismerve ennek
A koronavírus-járvány megjelenése óta 78 fertőzöttet igazoltak a megyében. Az eddigi adatok szerint 9-en életüket
A Forsythia könnyen és jól szaporítható. Ha egy nagyobb bokrot megnézünk, láthatjuk, hogy a földre lelógó ágak
Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség június és július folyamán ismét megnyitja a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett mezőgazdasági
Az egészségügyi miniszter szerdán kiadott rendelete szerint a készenléti állapot idején az állami intézményeknek és
„Romániában a hulladékgyűjtés és tárolás körül felmerülő problémák megoldására a hatályos törvények betartására van szükség,
„Bár kissé megkésve, de végül méltányos és igazságos döntést hozott az Európai Bizottság az európai
Felelősségteljes döntésekre van szükség a parlament és a kormány részéről, ezért az RMDSZ képviselői és
Azokat a munkáltatókat, akik munkát kereső személyeket alkalmaznak, az illető bruttó fizetésének legtöbb 30%-ával fogja
A kormány prioritásként kezeli a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak kifizetését, és utóbbiakat a valós