Jézus legyőzte a halált, és új életre hívott meg minket

Néhány évvel ezelőtt, miután már több díjban részesült, a Saul fia című magyar filmdráma kapta meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. A történet 1944 októberében az Auschwitz-Birkenau-i lágerben játszódik. A film Saul Ausländer magyar zsidó rab másfél napját mutatja be, akit fogvatartói arra kényszerítenek, hogy társait beterelje a gázkamrákba, és az elhunytak testét elégesse. Saul az egyik halott gyermekben felismeri a saját fiát, és vállalva minden kockázatot, meg akarja neki adni a végtisztességet: elmondani az ősök imáját, és a Törvény szerint eltemetni. Közben lázadás tör ki a lágerben, de ő nem menekül, mert neki fontosabb feladata van, és csak azzal törődik, hogy tervét végrehajtsa. A díjátadást követően a film fokozott érdeklődést váltott ki, hatalmas tömegek nézték meg ezt a megrázó történetet, amely megtalálásról és átalakulásról szól: a főhős megtalálja azt, amit már elveszettnek hitt, és ez a tapasztalat értelmet és célt ad az életének.

A megtalálás ezen élményével köszönt ránk húsvét ünnepének hajnala is, miközben létezésünk új dimenzióját tárja fel előttünk, ahogyan erről a szentírási beszámolók is értesítenek bennünket (Lk 24,1–12, Jn 20,1–9). Húsvét éjszakájának eseménye nem egy Oscar-díjas esemény, de mégis az egész világon beszélnek róla. Üzenete mélyre ható és sok emberben felkelti az érdeklődést, sokakat megszólít és útra késztet. Az éjszakának egy részét ilyenkor virrasztással szoktuk tölteni, hogy majd az érkező világosság éreztesse velünk Isten csodálatos ajándékát. Bár mindennapinak mondható a felkelő nap világossága, amely legyőzi az éjszaka sötétségét, mégis nem mindennapi történés érinti meg ilyenkor a kereső, az önmagával és a világgal küzdő ember lelkét. A megtalálás csodája érint meg ilyenkor, mert a bennünk lakozó vagy a körülöttünk tomboló sötétségben újra felfedezhetjük az új világosság forrását.

A megtalálás mint húsvéti esemény nem csak egy ideig-óráig tartó élmény az ember életében, hisz nem csak egy régmúlt történet felidézéséről van szó. Húsvéti ünneplésünk középpontjában egy személy áll, maga Jézus Krisztus, a keresztre feszített Isten Fia, aki legyőzte a halált és feltámadásával új kapcsolatra és új életre hívott meg minket. Ez az új élet a húsvéti ember alapvonása, ajándék és egyben kihívás, amely szembeállít bennünket a kétkedő és félelemben vergődő világgal. A húsvétot ünneplő ember az ellentétek feszültségében a megújulás kibontakozó csodájához kell megérkezzen.

Az első ilyen ellentét, amit a húsvéti vigília szertartása is érzékelhető módon elénk állít, a sötétség és a fény küzdelme. Húsvéti virrasztásunk a megszentelt tűz új fényével ajándékoz meg bennünket. Reményt ébresztő pislogás ez, amely biztonságot jelent és irányt mutat. Sőt, abban is segítségünkre van, hogy meglássuk egymás arcát és érezzük egymás gyógyító tekintetét. Húsvéti élmény ez, amely a megújult fényforrásnál arra emlékeztet, hogy sok még a sötétség bennünk és körülöttünk. Csak akkor érinthet meg bennünket a ki nem alvó fény, ha felismerjük ezt a szomorú valóságot is. Húsvéti élményünk akkor lesz igazi és hatékony, ha megtaláljuk és vállaljuk magunkat az új fényforrás közelében. 

A másik ellentétet, amivel a húsvéti vigília szertartásában szembesülünk, az ige liturgiája tárja elénk. Ezen az éjszakán a megszokottnál több szentírási részt olvasunk fel, amelyekben az embert szerető Isten hűsége és az ember számtalanszor bizonyított hűtlensége, az Istentől való elfordulása rajzolódik ki. Isten közvetlen gondoskodása olyan szintre emelte az ember méltóságát, amelyet senki és semmi nem tud szebben és jobban életre váltani. Mert Isten nem csak szereti az embert, hanem tiszteli annak szabadságát. Húsvéti élményünk akkor lesz igazi és hatékony, ha át tudjuk élni az istengyermekség nagy ajándékát, és teljes szabadsággal át merjük engedni magunkat Isten megváltó tervének.

A harmadik ellentétet a keresztségünkre való emlékezésben fedezhetjük fel. A megszentelt víz a megújulás lehetőségét jelenti számunkra, mert lemossa rólunk mindazt, ami eltakarja a teremtés csodáját. A víz az élet, a megtisztulás és a felfrissülés jele, az átalakulás és az újjászületés reményét hordozza. Víz nélkül nincs élet, és kiteljesedett élet csak akkor lehetséges, csak akkor tudunk frissen és üdén haladni a cél felé, ha megtisztítjuk gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket ennek a világnak a szennyétől. Húsvéti élményünk akkor lesz igazi és hatékony, ha a lelki megtisztulás őszinte vágya a megújulás adta új forráshoz vezet el bennünket. 

A 2025. jubileumi évben Krisztus feltámadásának ünnepe legyen mindenki számára az új reménynek a kezdete. Merjük felvállalni azt, hogy ennek az új reménynek hordozói akarunk lenni a családban, a közösségben, sokféle feladataink teljesítésében. Ez az új remény, amely Krisztus üres sírjából fakad, tisztítsa meg kapcsolatainkat, nemesítse szándékainkat és vezessen el oda, hogy egymásra találva felfedezzük az embert szerető Istent is környezetünkben. Most, amikor az egész kereszténység együtt ünnepelheti Urunk feltámadását, közös hitvallásunk legyen: Jézus legyőzte a halált, és új életre hívott meg minket! Ez a hír hozzon békét, megnyugvást és kiengesztelődést a népek között, az emberek között, az egész világon. Legyen áldott az ünnepünk, és tegyük áldások forrásává ünneplésünket. Ámen.

Böcskei László nagyváradi megyés püspök